ERDON Helyi hírek

2012.03.01. 12:47

Kidolgozták a koncesszióba adás feltételeit

Bihar megye - Ahogyan azt a korábbi ülésükön "megígérték", az érmihályfalvi Helyi Tanács tagjai februári rendes ülésükön határoztak a helyi strand koncesszióba adási kiírásáról.

 

 

Az érmihályfalvi Helyi Tanács januári ülésén tárgyalták a tanácsosok, hogy több sikertelen próbálkozás után, amikor nem akadt jelentkező a helyi strand bérlésére, próbálkoznak annak koncesszióba adásával, annál is inkább, mivel erre érdeklődés mutatkozott. Ahogyan arról beszámoltunk, a tanácsosok akkor részletesen kitárgyalták a pillanatnyilag kihasználatlan intézmény helyzetét, és megbízták a szakbizottságot a koncesszióba adás feltételeinek kidolgozásával. A februári rendes tanácsülésen már a kiírás feltételeit ismerhették meg. Kovács Zoltán polgármester, illetve Nagy Szabolcs, az elöljáróság szakembere terjesztette elő a javaslatot, melyből kiderült egyebek mellett, hogy a koncesszió licitálása 650 euró/hónap összegtől fog indulni.

 

Szigorú szerződés

 

A majdani szerződésbe több olyan kitételt is bevesznek, melyeket a korábbi rossz tapasztalatok fogalmaztattak meg. Például, hogy 2 hónapi elmaradt fizetés után a szerződést egyoldalúan is felbonthatja az önkormányzat, illetve a koncesszió nyertesének megfelelő banki garanciával is rendelkezni el arra nézve, hogy képes a szükséges beruházásokat elvégezni. Ugyanis az is kitétel, hogy nem csak a strand területén lévő vendéglátóipari egységet kell működtesse (a korábbi bérlők inkább csak erre éreztek indíttatást), hanem magát a strandot is a kis- és nagy medencével, egy építendő gyerekmedencével, megjavított öltözőkkel, mellékhelyiségekkel. A szerződés aláírásától számítva legtöbb 9 hónap áll a majdani nyertes rendelkezésére a munkák elvégzésére, a koncesszió 10 évre szólhat. A koncesszióba adást a polgármester igen hatásos érvvel indokolta: a beruházáshoz pénz kell, ami az önkormányzatnak nincs - pénz nélkül pedig csak a csodára várhatnának.

Rencz Csaba

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!