Fotóművészet hónapja Kolozsváron

Ebben az évben Kolozsvár adott otthont a hazai fotóművészet hónapjának. Ennek keretében két alkalommal emlékeztek meg Szathmári Pap Károly munkásságáról.

Az Octavian Goga Városi Könyvtárban megrendezett Szathmári Pap Károly emlékkiállításról már beszámoltam egy előző írásunkban. Ellenben Szathmári Pap Károly művészi hagyatéka oly gazdag és oly lenyűgöző, hogy több kiállítás is megrendezhető. Ennek köszönhetően a Kolozsvári Szépművészeti Múzeum, a tulajdonában levő hat eredeti akvarellt mutatott be, valamint azokat a Szathmári képeket, melyek más hazai múzeumok, mint Nemzeti Történeti Múzeum, Ferdinánd Király Nemzeti Katonai Múzeum (Bukarest), Erdélyi Fotográfia Múzeumért Egyesület (Tekerőpatak), Megyei Múzeum (Buzau), a Moldovai Történeti Múzeum tulajdonában találhatók.

A kiállított anyag alapján a látogató közönség olyan oldaláról is megismerhette Szathmári Pap Károly munkásságát, melyet eddig nem exponáltak kellő figyelemmel. Nevezetesen azt a folyamatot, melyet a kiállított anyag bizonyít, hogyan fogadta be Bukarest városa a festőművészt és a fotográfust.

A második alkalommal, a Románia Fotóművészek Szövetsége által meghirdetett év fotója versenyre nagyszámú fotót, 1600 képet küldtek be. Rangos és szakmai szempontból igényes bizottság (Balási Csaba, Eugen Negrea, Tóth István) 100 képet választott arra a kiállításra, melyet a Kolozsvári Szépművészeti Múzeumban állítottak ki.

Az év fotója

Vénig László El Fugitovo című képe nyerte az év legjobb fotója címet, a verseny nagy díját.

A hazai fotóművészet markáns alakjainak egyike a Nagykárolyban élő és alkotó Vénig László, aki jelenleg 84 éves. 50 évvel ezelőtt kezdett el fotózni. Eredetileg festett, de ő is, mint annyi más, átpártolt a fényképezés, rohamosan fejlődő, utjára. Saját bevallása szerint nem bánta meg, mert a fotózásban elért eredményei bizonyítják, birtokában van minden olyan tulajdonságnak, melyet a ma fotóművésze nem nélkülözhet.

A Kolozsváron megtartott fotónapok alkalmával beszélgettem el vele a modern fotóművészetről.

- Azt a fotót szeretem, melynek mondanivalója van. Most nem nehéz jó fotót csinálni, mert nincs határa a lehetőségnek. Csak az a határ, giccset ne csinálj, mert a Fotoshop programmal mindent meglehet tenni.

Mivel már rendelkezem digitális géppel, lefotózom ötleteimhez a tárgyakat vagy személyeket, és ezeket úgy kombinálom össze, ahogy a mondanivalóm minél világosabb megfogalmazása kéri. Az esetek többségében előre tudom a képem címét is.

50 éve vagyok a Román Fotóművészek Szövetségének tagja. Mint hajdani festő, tisztában voltam azzal, minden egyénnek van egy meghatározott látásvilága. Ekkor fogalmazódott meg bennem, a fotósnak is lehet saját látás világa.

Ma már, jóformán mindenkinek lehetősége van digitális formában rögzíteni a körülötte levő világot. De a technika fejlődése következtében is, képsorok segítségével a világ bármely részén lehet. Oly módon értesülhet a világ különböző helyein történő eseményeiről, melyekről ötven évvel ezelőtt elképzelni sem tudott. Ma már a híráramoltatása is felgyorsult.

A frankofon országokban családi fotókiállítást hirdettek meg, melyre engem is meghívtak, arra készülök.

- Egy bizonyos témát mennyi ideig dédelgeted?

Van úgy, hogy elég sokáig. De úgy is van, hogy elkészítem, megnézem, és mivel nekem nem tetszik, elvetem. Mást kell készítenem.

Van olyan dolog, mely spontánul, jön be. Vallom, a világ teli van témával, csak éppen oda kell figyelni, és azt képi formában, megfogalmazni.

- Részt veszel egy kiállításon, ilyenkor mi az, amit megfigyelsz?

A közönségnek a reagálását figyelem, azt, hogy melyek azok a képek, amik a nézőket vonzzák. Ezeket a képeket én is jobban megnézem. Érdekel az, hogy a képeknek, melyek azok az alkotó elemei, amik vonzóak a ma embere, nézője, tárlat látogatója számára.

Csomafáy Ferenc