ERDON Helyi hírek

2012.02.20. 11:34

Árva élet – Kakuts Ágnes újra Váradon

Február 24-én, pénteken 19 órától a nagyváradi Városi Művelődési Házban látja vendégül a Szigligeti Színház egykori tagját, színművészét, Kakuts Ágnest, aki Árva élet című egyéni műsorát mutatja be a nagyváradi közönségnek.

Február 24-én, pénteken 19 órától a nagyváradi Városi Művelődési Házban látja vendégül a Szigligeti Színház egykori tagját, színművészét, Kakuts Ágnest, aki Árva élet című egyéni műsorát mutatja be a nagyváradi közönségnek. A műsor Anna néninek, egy 16 gyermekes csángó asszonynak a sorsát eleveníti meg, melyet Marosi Julianna jegyzett le az asszony elbeszélése nyomán. A bő humorral megáldott csángó asszony szívszorító élete, sorsa elevenedik meg a művésznő előadásában, amit még 2009-ben mutatott be a Kolozsvári Állami Magyar Színházban, melynek örökös tagja.

 

Nagy szeretettel ajánljuk az ínyencséget szerető váradi közönség figyelmébe ezt az előadást, amit már harmadik éve játszik nagy sikerrel Kolozsváron a színművésznő. Jegyek elővételben a színház pénztárában kaphatók 20 lejért. A pénztár nyitvatartási ideje: keddtől péntekig 9-17 óra között, valamint egy órával az előadások előtt.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!