ERDON Helyi hírek

2012.01.25. 16:32

A műszaki igazgatóság egy éve

A nagyváradi önkormányzat műszaki igazgatóságának tavalyi évre vonatkozó megvalósításait és idei évi terveit ismertette a város polgármestere és az igazgatóság vezetője.

A nagyváradi önkormányzat műszaki igazgatóságának tavalyi évre vonatkozó megvalósításait és idei évi terveit ismertette a város polgármestere és az igazgatóság vezetője.

 

 

„Az egyik legnehezebb év volt a műszaki igazgatóságnak a tavalyi, - kezdte Ilie Bolojan polgármester tegnapi sajtótájékoztatóján - , de egyben a legsikeresebb is, hiszen érvényesíteni tudtuk akaratunkat az építtetőkkel szemben. Olyan utcákat sikerült leaszfaltozni, melyek korábban sosem voltak leaszfaltozva, továbbá forgalmas közutakat, bekötőutakat sikerült felújítani a tavaly” - értékelt a városvezető. A műszaki igazgatóság a tavaly összesen 57 millió lej értékű beruházást valósított meg, míg 2010-ben ez az összeg 53 millió lej volt. 2011-ben tizennégy tömbház hőszigetelését fejezték be és további négy tömbház esetében kezdődtek el a munkálatok. Nagyváradon 32 tömbház kapott az utóbbi években új hőszigetelést. Megtudtuk, hogy a tavaly 10.450.986 lej értékben 58,03 kilométernyi szakaszon oldották meg a közvilágítást, míg 2010-ben mindössze 5,28 kilométernyi új útszakaszra jutott közvilágítás.

 

Tervek

 

A város 17,15 kilométernyi útszakaszt újíttatott fel 2011-ben és huszonhét munkálat fejeződött be a tavaly, ezek közül tizenhármat a Drumuri Orasenesti, kilencet a Selina és a Drumuri Bihor, hármat az Asfamixt és kettőt a Drum Construct cég kivitelezett. Így a városban lévő 795 utca közül már csak 274 nincs leaszfaltozva. Az idén tizenhét már megkezdett munkálatot fejeznek be és 58 utca vagy út modernizálását kezdik el, mely utóbbiak hossza összesen 20,6 kilométer. A modernizálandó utcák közül tizenhat a Tokaji telepen, négy Szőlősőn és Velencén, négy Rogériuszon, négy a központban, négy Őssiben van, de felújítanak öt utcát a Iorga lakótelepen és tizenegyet Oncsán is, ezen kívül a különböző ipari létesítmények körül lévő utakat is felújítanak. Elhangzott, hogy a város összesen 2196 parkolóhelyet létesített 2011-ben. Az idén ennek mintegy a felét létesítik majd, és csak azokban az övezetekben, ahol sár van, és más parkolási lehetőség nem adott a lakók számára. Az idei évi tervek között szerepel az Aluminei utcán a Körös part mellett még álló garázsok lebontása. Ezek helyén parkolóhelyeket, zöldövezetet és sportpályát alakítanak ki. „Amikor ezt a szakaszt befejezzük, akkor gyakorlatilag a Sebes-Körös jobb partja a központi hídtól a város nyugati határáig teljesen rendbe lesz téve” - hívta fel a figyelmet Bolojan.

 

Pap István

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!