Régi–új dalok szépsége, igaza

Háromszor tapsolta vissza az elbűvölt szatmári közönség Zoránt és kísérői zenekarát az újrázások miatt kétórásra nyúló koncerten. Ő pedig bírta hanggal, kedvvel, erővel.

Gitárral már nem, mert az — talán a terem fogvacogtató hidegének következtében — időközben tönkrement. De abban a hangulatban efféle lényegtelen részletkérdés már nem igazán számított. A rég ismert és szeretett dalokat az előadóművésszel együtt éneklő közönség lélekben visszarepült az időben. Azt a Zoránt látták, hallották, aki annak idején egy szál gitárral kísért énekével emberek tízezreinek nyújtott feledhetetlen élményt a budapesti Sportcsarnokban. Ugyanazok a kedves, régi–új számok, a termet és lelküket betöltő, bársonyos zengésű hang, a kisfiús, kortalan kedvesség, a csípősen szókimondó humor, az érzelmek áradásának mindenkit fölemelő, magával ragadó vihara. Az, amire — vagy inkább akire? — az itteniek sok–sok éve várnak. Hogy ez tulajdonképpen egy lemezbemutató koncert, amelyen a művész legújabb számaival ismerkedhet meg a marosvásárhelyi és kolozsvári közönség után immár a szatmárnémeti is? Ó, hát azokat már elénekelte a rendezvény első felében! De innen csak nem megy el addig, ameddig nem halljuk tőle azt is, hogy…

Hétköznapok varázsa?

Pedig nem történt semmi rendkívüli — mármint „hétköznapi dolgaink” Sztevanovity Zorántól több mint harminc éve megszokott „elmesélésén” kívül. Líra és irónia, különböző műfajokhoz tartozó, fél évszázad történéseit átfogó dalok. Arról, milyen volt fiatalnak lenni a gulyáskommunizmus éveiben. Háborút és a „fekete autók” korszakának borzalmait emberhez méltó értékrenddel és érzelmekkel túlélni próbáló nemzedékek tapinthatóan felidézett öröme, fájdalma, hite, igaza. Az átírhatatlan múlt és a lehazudhatatlan jelen. Amit megérdemlünk, egészen addig, ameddig „nekünk így is jó”. A Kabát–dal bőrünk alá égő, kemény igazságai. A szerelem égig emelő, menedéket adó hétköznapi csodája. Az öregedéssel, elmúlással szembeszálló szeretet, összetartozás szépségének fiatal szemekbe is könnyet csaló lírája. Szerb voltának méltósággal tele vállalása most, amikor magyar nyelvterületen enyhén szólva „nem divat” annak lenni. Holott a Kóló keményebb kiállás az egyetemes emberi értékek — és a jogfosztott délvidéki magyarok igaza — mellett, mint politikusok százainak jól hangzó szavai…

Nem véletlen, hogy Zorán és dalai nem öregszenek. Hatalmas sikerük még kevésbé az.

Báthory Éva