Az emlékezés erősít bennünket

Nagyvárad - Mindenszentek ünnepének délutánján a Rulikowski temető Steinberger-kápolnájánál a sírkertben örök nyugalomra helyezett elhunytak lelki üdvéért imádkoztak a város római katolikus hívei.

Az evangéliumi részlet Szent János könyvéből szólt. Beszédében Exc. Böcskei László váradi megyés püspök arra hívta fel a figyelmet: halottak napja környékén az emberek, amikor a temetőkbe sietnek, szívükben hordozzák azt a könyvet, amibe beleírták mindazok nevét, akikre emlékezni kell és akikre emlékezni akarnak. A sok virág és a gyertyafény ennek az emlékezésnek a jele és a kifejezője, amely mögött ott van a tisztelet és a szeretet, melyeket ilyenkor már csak így tudunk kifejezni elhunyt szeretteink iránt, akiket elveszítettünk a földi életben, de hittel látogatunk meg a temetőben. Így keressük fel őket imádsággal, és emlékezünk azokra, akik a Nagykönyvbe előttünk lettek beírva. Az emlékezés tehát az első gondolat, ami leköti a figyelmünket ilyenkor. Megállunk a sírok mellett és a halálra gondolva, az életről beszélünk. Olyan ez, mint ami ösztönszerűen a testünkben történik, amikor ki- és belélegzünk. Az élet komolyságához azonban ugyanúgy hozzátartozik az elfogadás és a befogadás, mint az elengedés és a visszaadás. Ennek a súlyát éljük át ilyenkor is, amikor szeretteink sírját felkeressük, rájuk gondolunk és róluk emlékezünk, amikor gyertyáink mellett a hitnek a fényében tekintjük át az életünket, és ehhez a hithez kötjük reményeinket, mert akik a mieink voltak, és akik hozzánk tartoztak egy lélegzet erejéig a rövid élet folyamán, azok a halálban hitünk szerint nem a megsemmisülésre jutottak, hanem megújultak, hogy birtokba vegyék az igazi életet.

Elengedés

A katolikus főpásztor arról is beszélt: halottainkra nem csak emlékezünk, hanem rájuk gondolva, őket meglátogatva, erősödünk is. Amikor ugyanis belemerülünk a temető csendjébe, nem az élet és a halál titkát fogjuk megérteni vagy kimeríteni, hanem megtanuljuk jobban értékelni, helyesen használni és kihasználni végességünket és törékenységünket, miközben tudjuk, hogy „az élet erő és lendület, a halál pedig nem ennek a lenullázása, hanem inkább okozása”.

Azt tanácsolta: szeretteink sírjánál mi is az elengedésre összpontosítsunk, különösen azokra gondolva, akik nagyon közel álltak hozzánk. Emlékezésünk legyen erősítésünkre a hitünk által, amely az egészen újra irányít és nevel bennünket az örök életben. Ez tegye már most az életünket értékesebbé, és ezt ajánljuk halottainknak tiszteletünk, szeretetünk és értékelésünk kifejezéseképpen. Így helyezzük el virágjainkat sírjuknál, így gyújtsuk meg gyertyáikat a keresztjüknél és maradjunk közösségben velük a hit és a remény fényénél.

Ciucur Losonczi Antonius