ERDON Helyi hírek

2011.10.18. 07:56

Kölcseys diákok elismerése

Az idei évben a Kölcsey Ferenc Főgimnázium négy diákja nyerte el az RMPSZ által minden évben kiosztásra kerülő Mákvirág–díjat — egyikük immár negyedjére vette át az érmet.

Az idei évben a Kölcsey Ferenc Főgimnázium négy diákja nyerte el az RMPSZ által minden évben kiosztásra kerülő Mákvirág–díjat — egyikük immár negyedjére vette át az érmet.

 

 

A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) az idei évben is kiosztotta a Mákvirág–díjakat, melyre a megyék tanulásban kiváló eredményt felmutató, tantárgyversenyeken, kulturális és sportrendezvényeken díjazott, példás magatartású diákjai pályázhatnak minden tanévben. A tanulók minden iskolai év elején az elmúlt tanévben elért eredményeikkel és jegyátlagaikkal pályázhatnak. Az idei évben megyénkből négy, a szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Főgimnázium volt és jelenlegi tanulója kapta az említett elismerést — a megyei nyertesek Mákvirág díjat és emlékérmet kaptak.

 

Kitüntetettek

 

Gyémánt fokozatot kapott Bondici László — aki immár negyedik alkalommal vehette át a Mákvirág–díjat. A Kölcsey Ferenc Főgimnázium volt növendéke jelenleg első éves egyetemistaként a budapesti ELTE matematika karán folytatja tanulmányait. Az elmúlt tanévben 10–es átlaggal évfolyamelsőként végzett. Saját leírásában arról számol be az egyetemi hallgató, hogy az elmúlt iskolai évben főként a matematika területén vett részt versenyeken. Többek között matematika tantárgyverseny megyei szakaszán első, az országos döntőn pedig ezüstérmes lett, az Erdélyi Magyar Matematikaversenyen második díjat és különdíjat, a Nemzetközi Magyar Matematikaversenyen harmadik díjat kapott.

Lakatos Tamás a Kölcsey Ferenc Főgimnázium XII. A osztályos diákja idén az arany fokozattal járó elismerést vehette át — immár harmadik alkalommal kapta meg a Mákvirág–díjat. Az elmúlt évet 9,66–os átlaggal zárta, a Vermes Miklós Fizikaverseny erdélyi döntőjén harmadik, a Nemes Tihamér Számítástechnika Verseny erdélyi döntőjén első, a Petkes Gergely Matematika Emlékversenyen első lett.

Doloczki Lilla XI. B osztályos diák ezúttal ezüst fokozatot kapott — másodjára kapta meg a díjat. A diáklány többek között a Nemes Tihamér Számítástechnikai Verseny erdélyi szakaszán első, a Nagy Mózes Elméleti Líceum 330. évfordulója alkalmából szervezett NHG Open Programozási Versenyen második, a XVI. „Április 11” Irodalmi Kreativitás Versenyen kategóriájában mind a helyi, mind az országos fordulón első helyén végzett. Az elmúlt tanévben éves átlaga 9,88 volt. Emellett szabadidejében fest, olvas és ír, valamint a KÖFEDISZ aktív tagja, a főgimnázium Tintaszósz nevű iskolaújság főszerkesztője immár két éve, valamint többek között a MADISZ által szervezett rendezvényeken segít a kézműves foglalkozások során.

Dancu Júlia a főgimnázium X. A osztályos diákja bronz fokozatot kapott — első alkalommal vehette át az említett díjat. Többek között matematika, informatika, fizika, angol, valamint magyar tantárgyversenyeken vett részt. A fizika tantárgyverseny megyei döntőjében első, a XXI. Erdélyi Magyar Matematikaverseny körzeti szakaszán első, a Jedlik Ányos Fizikaverseny nemzetközi döntőjében harmadik helyet ért el. A 2010/2011–es tanévet 10–es jegyátlaggal zárta.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!