ERDON Helyi hírek

2011.09.22. 12:56

West Autósiskola: mozgássérülteket is várnak

A nagyváradi West Autósiskolába mozgássérültek is beiratkozhatnak, külön gépjárművet tartanak fenn a számukra. Nagy hangsúlyt fektetnek az elméleti és a gyakorlati képzés színvonalára.

A nagyváradi West Autósiskolába mozgássérültek is beiratkozhatnak, külön gépjárművet tartanak fenn a számukra. Nagy hangsúlyt fektetnek az elméleti és a gyakorlati képzés színvonalára.

Balogh Zoltán, a nagyváradi West Autósiskola vezetője az erdon.ro-nak elmondta: már több mint egy éve, tavaly májusban beindították az úgynevezett mozgássérült-projektjüket, mely azóta szinte országossá nőtte ki magát, hiszen különböző megyékből vannak jelentkezők. A siker titka bizonyára abban is rejlik, hogy Romániában rajtuk kívül senki sem foglalkozik azokkal a mozgássérült személyekkel, akik jogosítványt kivánnak szerezni. A West Autósiskola azonban egyaránt fogad fiatalabb és idősebb mozgássérülteket, azzal a feltétellel természetesen, hogy orvosilag megfeleljenek. Egy külön gépjárművet tartanak fenn a számukra erre a célra. Balogh Zoltán ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet: azok a mozgássérült személyek, akik a félixfürdői utógondozó központba járnak kezelésre (általában láb- és vagy kézproblémákkal) is örömmel fogadták a szolgáltatást, és mivel már sokan tudnak róla, az útjuk ide is elvezet és megpróbálják elvégezni a sulit. Amennyiben egészségügyileg megfelelnek, átmennek a pszihoteszten és az erkölcsi bizonyítványuk tiszta, ennek semmi akadálya: máris beiratkozhatnak és kezdhetik az autósiskolát. Volt már félkarú és láb nélküli diákjuk is, eddig huszonöten végezték el náluk az iskolát. Jelen pillanatban a díjszabás értéke 1200 lej plusz áfa, melyben 30 vezetési óra van benne, és külön egy oktató csak a mozgássérültekkel foglalkozik.

Elérhetőségek

Egyébként a West Autósiskola 2006 óta működik, kisebb-nagyobb, folyamatos átalakulással. Nagy hangsúlyt fektetnek a többnyelvű- román, magyar és angol- oktatásra, valamint az elméleti és a gyakorlati képzés színvonalára. Az utóbbi időben az ügyfelek visszajelzései alapján kijelenthető, hogy jól sikerültek a kérdőíveik, mert szinte azonosak azzal, amit a rendőrségen találtak. Viszont a rendőrség honlapján csak román nyelvű kérdőívek vannak, így a magyar nemzetiségű jelentkezőknek nagy segítséget jelent a West Autósiskola által kinált szolgáltatás. Harminc vezetési óráért cserébe a beiratkozók 600 lej plusz áfát kell fizessenek, és 90 liter üzemanyag értékét a napi árfolyamon számítva. A diákok, egyetemisták jelentős kedvezményben részesülnek.

A West Autósiskola székhelye a nagyállomás közelében a Săvineștilor utca 2. szám alatt található. Elérhetőségek: 0259/448.844, contact@swo.ro, www.swo.ro.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!