ERDON Helyi hírek

2011.06.10. 15:44

A nyolcadikosok is ballagtak

<p>A nagyváradi Szent László római-katolikus középiskola két végzős nyolcadik osztályának tanulói búcsúztak el ma.Új kapuk nyílnak ki életükben, hangzott el a templomi ünnepségen.</p>

A diákok végigballagtak a Kanonok soron, majd, miközben felcsendült a Gaudeamus, bevonultak a templomba. Először Fodor József vikárius szólt hozzájuk. A kisgyermekség szakasza véget ért, beléptek egy felsőbb korba, most már sokkal komolyabban kell venni a felkészülést – mondta a vikárius, aki a későbbiekben köszönetet is mondott a szülőknek azért, hogy erre az iskolára bízták gyermekeiket.

Tisztesség, becsület

A ballagás során a vikárius kitért arra: ne féljünk megvallani Jézus Krisztus iránti szeretetünket, mintegy tanáságtételként. Isten szeretete jelen van a világban, nélküle semmit nem tehetünk, a mindennapokhoz szükségünk van Isten megújító kegyelmére és szeretetére. Egyútal a szülők iránti hálára és tiszteletre buzdította a diákokat, s kitért arra: a Szent László iskolában nem csak tudományt szereznek, hanem tisztességet és becsületet is tanulnak. „Legyetek mindig büszkék arra, hogy a Szent László iskolában végeztétek tanulmányaitokat” - mondta, majd a vikárius, valamint Szabó Ervin, az iskola spirituálisa együtt imádkozott a jelenlévőkért.

A gimnázium Boros Beatrice által vezetett kórusának fellépése után ünnepélyes momentum következett: a nyolcadikosok átadták a fehér-sárga pápai zászlót, a tanintézet, a város, valamint az unió zászlóját, továbbá az Alma Mater kulcsát az utánuk következőknek.

Új kapuk

A nyolcadikos ballagók számára új kapuk nyílnak, az életük egy szakasza ugyan véget ért, de nem egy teljes fejezet végére értek, mint a XII. Osztályt végzett ballagók, mondta az igazgató. Elhangzott: a jelenlegi végzősök több évet „a patinás, történelmi értékű iskolában” töltöttek, ezért is döntöttek úgy, hogy bár az iskola azóta elköltözött egy korszerű, jól felszerelt épületbe, a ballagást a Kanonok sorról indítsák. „A Kanonok soron ti egy nagyon különleges iskolába jártatok” - mondta Zalder Éva, aki szerint a líceumi évek nehezebbek, de egyúttal izgalmasabbak is lesznek. „Oda menjetek tanulni, ahová a szívetek húz, ahol megtaláljátok, mi az életetek értelme” - tette hozzá az igazgatónő. Kétségtelen, hogymindenki valamire teremtetet, s az a legfontosabb, hogy felismerje, mire. Az igazgatónő arra bíztatta a végzősöket: hallgassanak lelki vezetőikre és úgy cselekdjenek, hogy soha ne kelljen megbánják.

A későbbiek során a végzősök két osztályfőnöke, Konrád Katalin, valamint Tóth-Trpkovics Timka szólt a diákokhoz, s a legjobbak közülük átvették Zalder Évától az őket megillető díjakat. Az ünnepség a diákok zenés-verses műsorával zárult.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!