ERDON Helyi hírek

2011.04.18. 14:53

Készül az gazdasági líceum új épülete

<p>Nagyvárad - A következő tanévet már az új épületben kezdhetik a Partenie Cosma Gazdasági Főgimnázium diákjai. A megyei könyvtár szomszédságában található 24 tantermes épületen már a végső simításokat végzik.</p>

Az eredeti tervek szerint az oktatásügyi minisztérium támogatásával épült volna fel a nagyváradi iskolai kampusz, mely két iskolaépületből, háromszáz férőhelyes bentlakásból, tanári lakásokból, műhelyekből, és sportteremből álló épületegyüttes lett volna. A hangzatos tervek egy kormányprogram részeként valósulhattak volna meg. Nagyvárad önkormányzata még 2008 októberében írta alá a finanszírozási szerződést. A minisztérium a több mint 37 millió lej helyett még 2008-ban 1 millió 300 ezer lejt, majd 2010-ben 100 ezer lejt utalt át. A helyi tanács úgy döntött, hogy helyi költségvetésből felépíti az egyik 24 tantermes iskolaépületet, melybe a Partenie Cosma Gazdasági Főgimnázium költözhet majd be.

Szeptemberig elkészül

A megyei könyvtár, illetve a leendő múzeum szomszédságában található ingatlant hétfőn Biró Rozália alpolgármester kíséretében tekinthették meg a sajtó képviselői. Az elöljáró elmondta, hogy 2011 szeptemberéig elkészül az épület, melyhez egy 1000 négyzetméteres sportpálya is tartozni fog. Az önkormányzat összesen 7 millió lejjel finanszírozta az iskolaépület felépítését. Benyovszki Tünde, az Ingatlankezelőség vezérigazgató-helyettese közölte, hogy már a végső simításokat végzik az épületen: már elvégezték a földszinten a elektromos hálózat kiépítését és a vízvezetékek beszerelését. Az alpolgármestertől megtudtuk, hogy egészen nagy tantermeket (35-től egészen 50 négyzetméterig) alakítottak ki.

Mészáros Tímea

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!