Erdélyi címerek és térképek

Ezzel az alkalommal a Sebes-Körös völgye is felkerült azon tájegységek, kisrégiók hosszú sorába, ahol a két előadó, Feiszt György szombathelyi levéltáros és Gróf László oxfordi térképtörténész megfordult a több, mint egy évtizede tartó erdélyi körútjaik során. Az idei előadássorozatot Aradon indították, majd a fugyivásárhelyi állomás után útjuk a belső-erdélyi magyar közösségekhez, Gyulafehárvárra és környékére, majd a Székelyföldre, Gyergyószentmiklósra vezet, és végül majd fenn északon, Szinérváralján zárul. Az eltelt évek alatt az előadók számtalan ismerősre, barátra tettek szert, és a sokéves tapasztalat eredményeként mára már meglehetősen otthonosan mozognak Erdélyországunk „tündéri” (azaz amint őseink értették: illékony, állhatatlan) viszonyai között, úttalan utakon eljutnak bárhová, ahol igényt tartanak a szó legnemesebb értelmében vett ismeretterjesztő szolgálatukra. Körútjaikat pontosan dokumentálják, fényképek sokaságával örökítik meg az erdélyi valóságot, romladozó műemlékeinket, közösségi hajlékainkat, kisebbségi létünk maradék védőbástyáit, és az őrállókat, lett légyen az politikus, pedagógus, tiszteletes, harangozó, vagy akár a falusi utca névtelen járókelője. De gyűjteményükben éppúgy megbecsült helye van a román anyanyelvű egyetemi tanár fonetikusan, tört magyarsággal leírt egyszerű köszöntő szavainak is. S a képek mellé társul az élmények, tréfás történetek  végeláthatatlan sokasága, keserédes egyvelege, mint például a neorealista filmforgatókönyvbe kívánkozó jelenet az úton hagyott nyitott koporsóval, a közben a bánatát a kocsmában enyhítő temetési menettel. Akár egy elménybeszámoló is megérdemelne néhány előadást, mindannyiunk okulására, akik erdélyi magyarként is esetleg megszégyenülten hallhatnánk annyi sok, általunk nem ismert erdélyi értékről, történelmi tényről, jeles eseményről. Mivel tudom, hogy e sorok is bekerülnek majd a levéltárosi és térképészi pontossággal vezetett naplóba, szolgáljon ez egyben felhívással az előadók irányába: kár lenne veszni hagyni ezt a sok élményt, tapasztalatot és tudásanyagot!

Mintegy húszfőnyi hallgatóság előtt került sor a két előadásra, melyet ugyanaz a tudósembert jellemző pontosság és alaposság jellemzett. Előbb Feiszt György beszélt sokirányú kutatási területe egyikének, a címertannak a keretében a magyar, illetve az erdélyi címer létrejöttének, kialakulásának az állomásairól, gazdag illusztrációs anyaggal kísérve azt. Az elhangzott tények, adatok sokaságából csak egyet említünk: Erdély címere csupán a fejedelemség fennállásának utolsó szakaszában, Apafi Mihály uralkodása alatt áll össze annak közsimert formájában. Ezt követte a másik előadó, Gróf László előadása, aki a magyarság ezeréves lakóhelyét jelentő Kárpát-medence térképi ábrázolásait ismertette, ugyancsak bőségesen illusztrálva, kezdve a híres-hírhedt Suso-kincs egyik darabján ábrázolt „térképpel” (mely alapján Magyarország feltehetően jogosan tart igényt erre a kalandos utat bejárt kincsleletre), egészen Bod Péter, a polihisztor lelkipásztor térképészi munkásságának bemutatásáig. Megtudhattuk, hogy a bizonyára 1514 táján munkálkodó Lázár deák, Bakócz Tamás titkára korának lehetőségeihez képest kiemelkedő, alapos munkát végzett, amikor az általa ábrázolt térképen mintegy 1400 helységnév található, s ebből csupán egynél tartotta érdemesnek megjegyezni, hogy annak lakói nem az Erdélyt „hivatalosan” alkotó három politikai nemzethez tartoznak.

Köszönjük előadóinknak, kedves vendégeinknek az élvezetes bemutatókat, s annak a reménységével búcsúztunk tőlük, hogy még máskor is alkalmat kerítenek arra, hogy erdélyi múltunk értékeivel, titkaival megismertessenek bennünket, erdélyi, partiumi magyarokat.

Zsigmond Attila