Az 1867-es kiegyezés és a dualizmus kora

A Mérlegen a magyar történelem elnevezésű magyarságtörténeti sorozat legutóbbi meghívottja Gerő András Széchenyi-díjas történész, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Közép-Európai Egyetem oktatója volt. Előadásának sikerét jelzi, hogy a jelenlevők közül volt, aki azt kérte: a Szacsvay Akadémia értekezései ne csupán másfél, hanem két-három órát tartsanak.

A szakember arra hívta fel a figyelmet: a dualista kor iránt a magyarok általában nosztalgiát éreznek, úgy él az emlékkultúrában, mint a boldog békeidők időszaka. Ez a pozítiv megitélés több mindennel magyarázható: a periódust pénzügyi stabilitás jellemezte (az infláció például alig 0,5 százalékos volt), a politikai életben sem volt turbulencia (1867-1914 között kisebb harci cselekmények voltak ugyan, de egy mindent átfogó háború nem), illetve általános felívelés volt (Budapest például „provinciális porfészekből” a Milleniumra európai szintű nagyvárossá lett). Ezzel együtt a prosperitás nem volt felhőtlen, munkahelyhiány miatt 2-3 millió magyar távozott külföldre, főleg Amerikába, de ezek közül kb. 1,5 millióan hazatértek, meghonosítva Magyarországon is a szektákat. Ugyanakkor ezekben az évtizedekben zajlott le a polgárosodás, a magyar civilizálódás folyamata, melyet még Széchenyi indított el, de a reformkorban sporadikus jelenség volt. A korszakot átfogta Ferenc József uralkodása, aki „magyar Viktória királynőként” vezette a monarchiát.

Társadalmi szerkezet

A társadalmi szerkezet ugyanakkor ellentmondásos volt. A Széchenyi által propagált utilitarianizmus  (haszonelvűség) érvényesülését több tényező gátolta. Az ún. homo oeconomicus  (gazdálkodó ember) eszményét sokan „zsidó dolognak” tartották, ezenkivül pedig a paraszti értékrend hívei mindig izzadságban fogalmaztak, a nemesek pedig előjogokban mérték magukat. Mindebből az következett, hogy létrejött egy polgári réteg, mely idomulni akart az új idők körülményeihez, de a kibontakozását különböző korlátok gátolták.

Gerő András arra hívta fel a figyelmet: érdekes, ahogy a magyar politikai kultúra viszonyul a kiegyezéshez. Ennek egyik atyját, Deák Ferencet az utókor nagyra tartja (képmása a legnagyobb címletű bankjegyen, a 20 ezer forintosan látható), viszont a kompromisszum-kötést, vagyis a kiegyezést erkölcsileg stigmatizáló szónak tartják. Szerinte ez a magyar-búsongó- nemzettudattal függ össze, melynek három sajátossága van: félelemmel indult (a reformkorban, majd a 19. század végén, illetve a 20. század első felében is a legtöbben herderi nemzethalált vizionáltak), a balsors motívum (underdog, vagyis alul levő kutya helyzet, ami állandóan önsajnálatra késztet), és az a flusztráció, hogy a férfiként megjelenített nemzet nem tudja megvédeni a nőként ábrázolt Hungáriát. Ezeknek betudhatóan a kiegyezés és a dualizmus soha nem volt népszerű Magyarországon. Az a furcsa helyzet állt elő: reálisnak tartották ugyan, de érzelmileg ezt soha nem fogadták el, mert nem tudták elfeledni 48-at. Jól példázza ezt, hogy Kossuthról számos utca, köztér, híd, szobor stb. van elnevezve, viszont Ferenc Józsefről egy sem, „mintha nem létezett volna”.

 A magyar kompenzáció

Amolyan kompenzációként a magyarok Erzsébet királynéba „vetítettek” mindent, aminek hiánya miatt utálták Ferenc Józsefet, és a történész szerint Sissi rá is játszott erre a fantáziavilágra. A mitológiák közé tartózik például, hogy virágot küldött Kossuth temetésére, a szeretője volt Andrássynak vagy kendőjével integetett a magyar tüntetőknek. Gerő András több pletykát is elmesélt annak bizonyítása érdekében: miért van az, hogy Sissi, „az ellenzéki Habsburg” pozítiv alakja minden rendszeresen átívelt.

Összegzésképpen megjegyezte: a dualizmus, mint mentalitás még mindig itt él a lelkünkben, valamiképpen kötödünk hozzá, anélkül, hogy tudnánk erről.

Ciucur Losonczi Antonius