ERDON Helyi hírek

2011.04.18. 14:46

A vaksötétből is van kivezető út

<p>Nagyvárad - Dr. Zabán Bálint Károly lelkipásztor, illetve a Nagyváradi Belvárosi Baptista Gyülekezet fúvószenekara volt a soron következő ifjúsági istentisztelet meghívottja Nagyvárad-Velencén.</p>

A Nagyvárad-velencei Református Egyházközség által szervezett ifjúsági evangelizációs istentiszteletek alkalmából mindig szép számban gyűlnek össze a hívek a templomban. A megszokottnál is többen voltak azonban az elmúlt hétvégén, Virágvasárnap tartott délutáni istentiszteleten, melyen ezúttal Dr. Zabán Bálint Károly kisszántói lelkipásztor hirdetett igét. A gyülekezet régi ismerősként fogadta az igehirdetőt, annál is inkább, mivel a fiatal tiszteletes ebben a gyülekezetben végzett segédlelkészi szolgálatot nem is olyan régen. Az evangelizáción a gyülekezet ifjúsági zenekara több vallásos éneket is előadott, nem kevés sikerrel.

Eljutni Istenhez

A zenei ráhangolódás után Zabán Bálint Károly igehirdetése következett, melynek témája az Isten megtalálása a vaksötétben volt. Minden ember számára eljön az a pillanat, amikor úgy érzi, hogy Isten elhagyta őt és a fájdalom, a szenvedés lesz úrrá az életén. Olyanná válik az élete, mintha örök Nagyszombat lenne és az imák nem jutnának el Istenhez. A tanítványság nem egy könnyű feladat, sokszor megpróbáltatásokkal jár, de Jézus igaz követői tudják, hogy át kell élni a Nagypéntek fájdalmát ahhoz, hogy elérjék a feltámadás csodáját. Sok lelki fegyelemre van szükség ahhoz, hogy kialakuljon egy mélyebb kapcsolat Istennel, magyarázta fiatalos lendülettel az igehirdető. Ezt követően a Kerezsi József által vezetett, az idén húsz éves Nagyváradi Belvárosi Baptista Gyülekezet fúvószenekara örvendeztette meg a jelenlévőket.

Mészáros Tímea

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!