ERDON Helyi hírek

2011.03.31. 12:18

Töprengtek a diószegi nebulók

<p>Bihar megye - A bihardiószegi tanítónők közös szervezésében „született meg” az a matematikai verseny, melyen saját diákjaik vettek részt. A résztvevők sok tapasztalatot szereztek a további munkához.</p>

Izgalommal teli várakozást tapasztalt volna az, aki március 25-én délben belép a diószegi kisiskolások épületébe: négy teremben 75, évfolyamonként  csoportosított kisdiák várta, hogy matematikai ismeretek terén megmérettessék tudása. A helyi tanítónők közös szervezésében született meg a Töprengő  nevű verseny, melynek keretében olyan feladatokat kellett megoldaniuk a gyerekeknek, melyeket a mindennapi matematikai tevékenységek során is gyakorolnak. A feladatlapok megoldására szánt egy óra eltelte után a megkönnyebbült versenyzők az udvaron osztották meg egymással élményeiket egy pohár üdítő és pár finom falat mellett. Pihenésképpen kézműves-tevékenységet  végezhettek, mialatt a pedagógusok javították és pontozták a feladatok megoldását.

Sok tapasztalat

Az eredményhirdetés előtt minden diák dícséretben, és sok apró ajándékban részesült, de talán a legnagyobb mosolyt az oklevelek átvételekor felhangzó taps váltotta ki belőlük. A legjobbak egy-egy plüssállatot vihettek haza egy helyi vállalkozó felajánlásának köszönhetően. A versenyt kiértékelő tanítónők nagyon sikeresnek ítélték meg a hagyományteremtő szándékkal  indított rendezvényt, sok tapasztalással gazdagodtak kis tanulóikról, mely egyben iránymutatóként is szolgál a további munkában. Hogy a tanulók körében is sikeres volt a verseny, azt mi sem bizonyítja jobban, mint a legközelebbi találkozásunkkor szinte kórusban feltett kérdés: Ugye jövőre is lesz Töprengő?

Fazekas Mónika tanítónő

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!