2011.01.02. 16:46

Gyötrődő rendező kérdése

Kolozsvár - A Tamási Áron Színház honlapjáról idéznék: „Yvonne, burgundi hercegnő című előadása a 2008-as kisvárdai Határon Túli Magyar Színházak XX. Találkozóján elnyerte az Oktatási és Kulturális Minisztérium Nagydíját; Kicsid Gizella, Mátray László és Pálffy Tibor színművészek egyéni alakításdíjakat nyertek, Nemes Levente pedig az előadásban nyújtott kimagasló alakításáért elnyerte a Duna Televízió különdíját.

A 2008-as VIII. Pécsi Országos Színházi Találkozón az előadásban nyújtott Kamarás alakításáért Pálffy Tibor színművész a Legjobb férfi epizódszereplő díját nyerte el. Ugyancsak 2008-ban Pálffy Tibor az év legjobb férfi epizódszereplőjének járó Színikritikusok Díját is elnyerte Magyarországon ezzel az alakítással.

2009-ben az UNITER (Romániai Színházi Szövetség) öt kategóriában jelölte UNITER-díjra az előadást: Bocsárdi Lászlót a legjobb rendező kategóriában, Bartha Józsefet a legjobb díszlettervező kategóriában, Mátray Lászlót a legjobb férfi főszereplő kategóriában, Pálffy Tibort a legjobb férfi epizódszereplő kategóriában, az előadást pedig a legjobb előadás kategóriában. Az előadás 2008 májusában Budapesten, 2010 februárjában pedig Bukarestben turnézott nagy sikerrel, mindkét vendégjátékról tévéfelvétel is készült. A lengyelországi kiszállás előtt, október 16-án, szombaton este 7 órától a szentgyörgyi közönség is újra láthatja az előadást a színház Kamaratermében.”

Ezt az előadást hívták meg a Kolozsváron második alkalommal megrendezésre kerülő Interferenciák 2010 Nemzetközi Színházi Fesztiválra.

Sajnos kicsinyes objektív ok miatt az előadást nem láthattam, de a kolozsvári előadás után másnap a Tranzit házban megtartott szakmai beszélgetésen már részt vehettem.

Házigazdaként Visky András irányította a beszélgetést, melyek főszereplője az igen jóformában levő rendező Bocsárdi László volt. Aki érezte a jelenlevők tényleg kíváncsiak mondanivalójára, hiszen az előadás a Sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház fennállása óta egyik legsikeresebb produkciója.

Visky Adrás beszélgetés felvezetőjében mondta: sok mindent tudunk erről az előadásról, de megkérdezném, miért Yvonne, hogyan született meg az a gondolat, hogy pont ezzel az egy előadással fogsz foglalkozni? Ebben milyen szerepe van a társulat pillanatnyi mentális és fizikai állapotának? Milyen szerepet játszik ebben a döntésben az a világ, melyben élsz? Szűkebb és tágabb értelemben, milyen szerepet játszik a Te művészi habitusod?

Bocsárdi: A darab választása sok mindentől függ. Sok mindennek össze kell jönnie ahhoz, hogy a produkció létrejöjjön. Az előzményekhez hozzá tartózik az, hogy ezelőtt jó tíz évvel, a lengyel dramaturgiával ismerkedtem meg. Ez meghatározóvá vált számomra. Annak idején úgy fogalmaztam ennek ismeretében talán meg tudnám úgy rendezni Tamási Áront, ahogy kellene. Az a színházi látásmód, amit a lengyel dramaturgia tud, és szervesen táplálkozni tud a görög színházból. Ahogy a szövegeik közvetíteni tudják azt az életérzést, ami a század közepén jellemző volt. Ez a fajta, gondolkodás nagyon közel áll hozzám is. Régóta vágytam megrendezni az Yvonne-t.

Az előzményeket is, figyelembe véve a társulat is felnőtt az ilyen jellegű feladatok megoldásához. Bizonyítja ezt az a repertoár, amit a színház az utóbbi években felmutathat.

Amikor darabot választok nem tudom, vagyis nem volt kinek elmondanom, mit miért teszek. Mert a szöveg egy adott pillanatban előbúvik. Félreteszek egy másik darabot, és elkezdjük próbálni az új darabot.

Ebben az esetben is ez történt. Az Yvonne így került hozzám közel. Jöttek az ötletek. Ezt érezték meg a színészek is. A Hamlet rendezésem ezt a gondolkodást erősítette meg bennünk. A kettő valahol összefügg.

Az ártatlanság elpusztítása a világból, mint egy szakrálisan jelentkezett. Mint olyan pillanat, mely lemossa bűneinket. Ez a témakör engem nagyon izgat. A megváltó személyiségének felmutatása a célom. Ezért keressem azokat az összefüggéseket, melyek minél színesebbé teszik ezt a megfogalmazást. Nem csak a magam számára, hanem a nézőknek is.

- A világban van ártatlanság?

- Ezek a darabok, a szövegek azt igazolják, hogy az ártatlanság megtestesült formájában nem létezik. Ezek a figurák mind ellentmondásosak. De végül is felöltik az ártatlanság személyiségét. De amit pillanatokban is képviselnek, úgy lehet érzékelni, mint az ártatlanság spirituális lehetősége.

Az ilyen jellegű darabok azért jók, mert ezek a figurák ellentmondásosak, ambivalensek és azért jók, mert felejthetetlenek.

A civilizációnk előrehaladtával egy olyan tisztának tűnő letisztultság érzékelhető körülöttünk, amelyben a sárnak nincs helye. Ez manapság elég érezhetően közel áll hozzánk. Vissza kell térni a tisztasághoz. Feladatunk azokat, a jeleket megkeresni, ami túl az anyagon megjelenő szellemi rétegek váljanak fontossá és hassanak.

- Mi a fordulópont Fülöp herceg esetében az Yvonnéval való kapcsolatában?

- A fordulópont a szövegben nincs megragadva. Ellenben láthatjuk előtte és utána. A darabban véleményem szerint Fülöp és az anyja közötti viszony nagyon fontos. Az anya az, aki megpróbálna kitörni ebből a világból. Mint ahogy minden ember eljut odáig, hogy szeretne szakítani azzal, ami benne van. Akkor, amikor eljut oda, hogy rájön arra, lehet másképp élni. Ennek következménye akaratlanul is fiát, Fülöp herceget eltávolítja magától, a valóságtól. Ennek hatására az ifjú zavarban van. Ez a zavar minden fiatalban fellehető. Ezért sokunk számára ismerős. Pontosabban az: miért kell, úgy érezzek, mint a környezetem, a felnőtt társadalom diktálja, teszik. Miért nem érezhetek úgy, ahogyan érzek? Itt a nagy kérdés: hogyan is érzek? A fiatalok igazságérzete messze erősebb, mint a felnőtteké. Ezért fontos Fülöpöt inkább a kamasznak lássuk. Egy olyan valakinek, akinek most kell olyanná válnia, mint az apja. Vagy hátat fordítania az egésznek, és más irányba elindulnia. Ennek a más iránynak van egy figyelemre méltó táptalaja, energiája. Itt van a szövegben a drámaiság. Ami tulajdonképpen a világ drámája.

Fentebb említetteken kívül az előadásban a következő színművészek játszottak: Gajzágó Zsuzsa, Pál-Ferenczi Gyöngyi, Váta Loránd, Kolcsár József, Molnár Gizella, Krizsovánszky Szidónia, Erdei Gábor, Botka László, Kőmíves Mihály, Veress László, László Károly, Fekete Mária, Ruszuly Éva, Magyarosi Imola, Darvas László.

A rendező munkatársai: Diószegi Iván, Nagy Alfréd. Dramaturgiai munkatárs: Czegő Csongor. Díszlettervező: Bartha József. Jelmeztervező: Dobre Kóthay Judit. Zeneszerző: Könczey Árpád. Színpadi mozgás: Fatma Mohamed. Videotechnika: Sebesi Sándor. Ügyelő: V. Bartha Edit. Súgó: Máthé Mária Magdolna.

A több mint egy órás beszélgetés folyamán feltárult a színházi munkafolyamat bonyolult világa. Milyen hatások határozzák meg a darabválasztást. A rendezői koncepció kialakulását. A művészek hozzáállását. A szerepalakítás bonyolult alakulása. A színház a nézőkhöz szól. Felvetődött a kérdés miként képes a nézőket megszólítani? Hogyan helyezhető el az előadás a mi világunkban? Amint Visky András mondta a kik színházban, dolgoznak, ismerik a mesterséggel járó nehézségeket. Az elmélet és a terminusok megváltanának bennünket a színházvezetés, csak megvásárol bennünket. Ki az az ember, akit nem tudunk elviselni? Ki az az autista megváltó, akit meg kell ölni, akinek ábrázata nem kívánatos?

Kérdések, kérdések után mind egy célt szolgálnak. Merre menjen a ma színháza annak érdekében, hogy produkcióik minél vonzóbbak, ember központúak legyenek.

Csomafáy Ferenc