ERDON Helyi hírek

2010.12.14. 13:53

Tanulmányi kirándulás Debrecenben

<p>Nagyvárad - A PKE diákjai az elmúlt hétvégén egy debreceni tanulmányi kiránduláson vettek részt. Zenei és képzőművészeti élményekkel egyaránt gazdagodtak. Az ötven fő utaztatását egy pályázat jóvoltából sikerült biztosítani.</p>

A lelkes csapat programjának első pontja a MODEM Modern és Kortárs Művészeti központ három nagy kiállításának meglátogatása volt. Ezek közül az első A héttoronyba zárva című kiállítás volt, mely a modern és kortárs képzőművészet melankóliához kapcsolódó - irányzatokon és iskolákon átívelő -, vonulatát mutatja be az Antal–Lusztig-gyűjtemény darabjainak segítségével, amely magyarországi kiállításon első ízben itt volt látható. A tárlaton olyan nemzetközi hírességek munkáit láthatták a diákok, mint például Joseph Beuys, Gerhard Richter, Ilja Kabakov, Joseph Marioni vagy Dieter Roth. A második kiállítás melyet a hallgatók megtekinthettek A kartuson kívül című kiállítás, mely a monokróm festészet legismertebb magyaroszági képviselői (így például Károlyi Zsigmond, Tölg-Molnár Zoltán, Erdélyi Gábor, Szabó Dezső, Gál András) mellett a kortárs nemzetközi képzőművészeti szcéna olyan kiemelkedő alkotóit vonultatja fel, mint Gerhard Richter, Raimund Girke, Marcia Hafif, Ingo Miller, Peter Tollens, Hartwig Kompa, Jakob Gasteiger, Rolf Rose, Günter Umberg vagy Joseph Marioni. A harmadik megtekinthető kiállítás A gravitáció legyűrése címet viselte, mely Panamarenko belga művész alkotásait vonultatja fel, aki saját bevallása szerint egyszerre feltaláló, művész, mérnök, költő, próféta és orvos egy személyben. A technológiai kísérletezés és a művészi látásmód keveredik a munkáiban. Panamarenko több mint negyven éve olyan fogalmakat kutat, mint a tér, a mozgás, a szivárgás, az energia és a gravitáció, amelyek időről időre különleges szépségű, fantasztikus konstrukciókat eredményeztek.

Tartalmas program

A kiállítások után – melyeken a tárlatvezetést nem más mint Gulyás Gábor az intézmény igazgatója végezte – Radikális festészet Európában címmel, kerekasztal-beszélgetésen is részt vehettek a hallgatók, melyen személyesen is alkalmuk volt találkozni és beszélgetni  Hartwig Kompa és Peter Tollens festőművészekkel, akiknek fő műveit A kartuson kívül című kiállítás darabjai között már láthatták. Mindezek után néhány órás szabadprogram következett, melyet a Karácsonyt megelőző időszak velejárójaként szintén gazdag programokban válogatva tölthettek el a hallgatók. Csupán két példa ezek közül az immár huszadik alkalommal megrendezett Nemzetközi Betlehemes Találkozó mely a Kárpát-medencei magyar hagyományőrző együttesek téli ünnepköri játékainak rangos bemutatója, vagy a Debrecen főterén megrendezett Karácsonyi Vásár. A nap befejezéseként 19:00 órától New York State Mass Choir egyedülálló teltházas koncertjén kóstolhattak bele a diákok az eredeti gospel zenébe. Nem is csoda, hogy minden jegy elkelt, hiszen olyan gospel koncert volt ez, mely – az előzetes sajtó hirdetések szerint - a világ leghíresebb és legnépszerűbb kórusa adott elő. A kórus dinamikus és vidám előadása magával ragadta a közönséget, mely a koncert végén állva tapsolt és énekelt a kórustagokkal együtt. A kiránduláson részt vett hallgatók a PKE több szakjáról jelentkeztek. Így a résztvevők között egyaránt jelen voltak a Filozófia és művészet a nyilvános térben mesterképző, a Reklámgrafika Szak, a Zenepedagógia Szak és a Filozófia Szak hallgatói is.
Mint a hazaút során kiderült, a program sokszínűsége a hallgatók nagy megelégedésére szolgált. Többen jelezték, hogy egy ilyen programon máskor is szívesen részt vennének.

Horváth Gizela, egyetemi docens

Kraus Emília Martina, MA II. hallgató

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!