ERDON Helyi hírek

2010.12.19. 12:10

Mindenki másképp csinálja…

<p>Bihar megye – Az adventi időszakban igyekszünk készülni a Megváltó születésére. Rendbe tesszük és díszítjük házunk táját, környezetünket. Az önkormányzatok ugyanezt teszik települési szinten. Igaz, vannak kivételek, melyek közül egyik Margitta megyei jogú város.</p>

Margitta központjában afféle menekülttábori viszonyokat alakítottak ki. Beállt két kamion, lepakolták és felállították szakadt, kopott sátraikat, sőt még egy „Luna park” feliratot is kitettek. Mondjuk meg őszintén, ez kellett is, mert legalább tudjuk, hogy nem menekülttábor. Igaz, a „Luna park” megnevezés kicsit, sőt nagyon eldobott kő. Felszerelték elektromos autóikat és a kis körhintát, de senki nem vette igénybe. A margittai gyerekek és szülők nem díjazták a béna ötletet. Ők megpróbáltak klienst csalogatni nagy hangerejű düm-düm zenével, de ez sem vált be. Annyira volt „jó”, hogy zavarja a szentmiséket/istentiszteleteket. Többen reklamáltak, ekkor feltették egyetlen, 8-10 számot tartalmazó karácsonyi CD-jüket, melyet már mindenki tud kívülről és az örökös ismétlés idegesítő.

Hangulatrombolás

 

Pocsaly Zoltán alpolgármestertől érdeklődtem, kinek született meg ez a hangulatromboló ötlete. A városatya elmondta, hogy a cég felajánlotta, ünnepi világítást és hangulatot varázsol a parkba és a központba, cserébe pedig működteti a vídámparkját. A kivilágítás olyan, amilyen, a zene unalmas, néha idegesítő, a városközpont kinézete csapnivaló. Akkor mire volt ez jó? Nem kaptam rá érdemi választ, csak annyit, hogy a polgármester engedélyt adott rá.

Szőke Ferenc

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!