ERDON Helyi hírek

2010.11.05. 17:27

Van-e pénz az oktatási reformra?

<p>Szatmár megye - Pataki Enikő, a Kölcsey Ferenc Főgimnázium igazgatónője szerint az iskolának a közösség érdekeit kell szolgálnia, hiába hoznak azonban új törvényeket az oktatásban, amíg nincs pénz alkalmazni őket.</p>

Az immár két éve készülő új tanügyi törvény az európai oktatási rendszerekhez igazodik, nagy hangsúlyt helyezve az iskolák decentralizációjára. Pataki Enikőt, a Kölcsey Ferenc Főgimnázium igazgatónőjét kérdeztük a törvény kényes pontjairól. Az iskola vezető tanácsában most is jelen vannak a szülők és az önkormányzat tagjai, azonban a pedagógusok vannak többségben. Az új törvény szerint az iskola igazgatója mellett a pedagógusok, a szülők, és az önkormányzat azonos arányban lennének jelen a vezető tanácsban, amely lényegesen nagyobb szerepet kapna a döntéshozatalban. A szakszervezetek azonban ellenzik ezt a változást. Pataki Enikő szerint, mivel Szatmár kísérleti megye, itt már évek óta elindult egyfajta decentralizációs folyamat. Az iskolának a közösséget kell szolgálnia, a Kölcseyben eddig is jó volt az együttműködés a szülőkkel, és az önkormányzattal. Az utóbbi negyven évben a szülők szerepe háttérbe szorult, így kialakult egy olyan tendencia, amely túlzottan áthárította a nevelő szerepet az iskolákra, fontos az egyensúly visszaállítása. Az új törvény nagyobb döntési jogot ad a közösség kezébe, hogy ez hogyan fog működni, azt majd a gyakorlat fogja eldönteni. A törvény alkalmazási módszertana még nincs kidolgozva, ha ott túlszabályozzák, mégsem ad akkora szabadságot ad az iskolának.

Beválik-e a tanár?

A szakszervezetek félelme, hogy ha a pedagógusok versenyvizsgáját az iskola szervezi, az visszaélésekre ad lehetőséget. Az igazgatónő szerint az iskola vezetőségének az az érdeke, hogy jó pedagógusokat gyűjtsön az iskolába., hiszen verseny van az iskolák között. Ezért lenne előnyös, hogy a vezető tanács szabja meg, milyen kritériumok alapján alkalmazza a jelentkező pedagógusokat. Magyarországon évek óta az a gyakorlat, hogy a pedagógus egy önéletrajzot nyújt be az iskolába, majd az igazgató interjú alapján dönt a felvételéről. Ez először próbaidőre történik, azután dönt az iskola arról, hogy megfelelt-e a pedagógus, vagy sem. Pataki Enikő szerint hiába hoznak új törvényeket, ha nincs pénz alkalmazni őket, nincs pénz új tankönyvek kiadására, szemléltető eszközökre.

Pándi Annamária

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!