ERDON Helyi hírek

2010.10.29. 08:22

Lengyel nap a MAFF-on, Baginskitól a bigosig

<p>Nagyvárad - A lengyel animáció kerül a Metrion Animációs Filmfesztivál középpontjába pénteken. Délelőtt 11-től délután 5 óráig a varsói Audiovizuális Intézet gyerekeknek készült animációit vetítik a fesztiválon, majd 5-től a lodzi Se-ma-for Stúdió (itt készült a népszerű Lolka és Bolka rajzfilmsorozat) válogatása következik.</p>

18 órától a varsói Platige Image Studió filmje kerülnek sorra, majd Tomek Baginski animációs rendező filmjeit vetítik (19 órától). Baginski leginkább az Oscar-díjra jelölt Katedrális (Katedra) című filmje révén ismert, de a többi filmjeivel is sikeres: megnyert szinte már minden lehetséges animációs díjat és számos fesztivált. 20 órától a Nemzetközi Animációsfilm Szövetség (ASIFA) lengyel szervezetének a 2010-es év lengyel művészi animációs terméséből összeállított válogatásblokkját nézhetik meg az érdeklődők.

A vetítések után Lakatos Róbert rendező beszél a lengyel animációról, amelyet mélyrehatóan megismerhetett, hiszen  a Lengyel Színház- és Filmművészeti Főiskola operatőr szakán diplomázott 2000-ben. 21 órakor kezdődik  A napnak is van foltja címmel  a Madaras zenekar előadóestje, majd a nap végén a lengyel konyha remekeiből kapnak ízelítőt a MAFF-ra ellátogatók: megtudhatjuk, mi is az a pierogi vagy a bigos. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!