ERDON Helyi hírek

2010.09.06. 08:06

Templomnap Ákoson

<p>Szatmár megye - Az Ákosi Református Egyházközségben immár kilencedjére szervezték meg a templom napját</p>

Ákoson tegnap kilencedik alkalommal tartották meg a templom napját. Az Árpád-kori református templom harangjainak hívó szavára délelőtt 11 órára gyűltek össze az ákosiak csak úgy, mint a településről elszármazottak, valamint a vendégek. A hálaadó, ünnepi istentiszteleten az igehirdetés szolgálatát Nagy Attila magyargéresi református lelkipásztor végezte. Az igehirdető az Ószövetségből, a Királyok első könyve 8. fejezetéből prédikált a jelenlévőknek. „A te szemeid e házra nézzenek éjjel és nappal, e helyre, amely felől ezt mondottad: ott lészen az én nevem. Hallgasd meg az imádságot, amellyel könyörög a te szolgád e helyen” - idézte a lelkipásztor Salamon király imádságának egy részletét. Az igehirdető a prédikációban hangsúlyozta, hogy az ákosiak számára kettős az ünnep: egyrészt minden vasárnap az Úr Napja, de ezen kívül a mostani vasárnap egyben a templom napja is. „Mindig kell egy olyan hely, ahol nem csak egyénileg, hanem közösségben is dicsérhetjük Istent” - fogalmazott Nagy Attila, majd hozzátette, hogy az Ige legfontosabb üzenete abban áll, hogy mindenki felismerje ennek fontosságát, és bármikor kész legyen áldozatot is hozni Istennek hajlékáért.
 
Köszöntések, szolgálatok
 
A prédikáció után Dobai Zoltán ákosi lelkipásztor köszöntötte a megjelenteket, akik között ott volt Dr. Juhász Tamás, kolozsvári teológiai professzor és ákosi származású neje, Csernák Béla bihari lelkipásztor, aki 1977-1985 között Ákoson szolgált. A politikum részéről az eseményen részt vett Erdei D. István, RMDSZ-es parlamenti képviselő és felesége is, akik az elmúlt években már többször is vendégei voltak az ünnepi alkalomnak. Az istentisztelet keretében Dobai Edit vezényletével többször is fellépett a helyi gyülekezet fiataljainak kórusa, akik Istent magasztaló énekeikkel még színesebbé tették az istentiszteletet. Ezt követően Tabajdi Ádám, a debreceni Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskola és Kollégium diákja egy Mozart és egy Frank művet adott elő orgonán a megjelentek nagy örömére. A nap fénypontja a kárpátaljai KRISZ-zeneegyüttes koncertje volt, akik keresztyén dalfeldolgozásaikkal örvendeztették meg az ákosiakat és a megjelent vendégeket. Az ünnepség szeretetvendégséggel zárult.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!