ERDON Helyi hírek

2010.09.26. 12:58

NKA-stratégia: soknak keveset

<p>Nagyvárad - A kevésnek sokat elvét felváltja a soknak keveset elve - mondta nagyváradi sajtótájékoztatóján Jankovics Marcell, a Nemzeti Kulturális Alap bizottságának régi-új elnöke.</p>

Az elmúlt hétvégén a Posticum meghívására Nagyváradra látogatott a neves rajzfilmrendező, grafikus és kultúrtörténész, Jankovics Marcell, aki augusztus óta másodízben a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) Bizottságának elnöke. Ebben a tisztségében szombat délben sajtótájékoztatót tartott a Partiumi Keresztény Egyetem rektori gyűléstermében, melynek keretében ismertette az NKA középtávú stratégiáját, illetve a határon túliakra vonatkozó fontosabb tényezőket. A stratégia lényege visszanyúlik az előző ciklusra. Nagyobb hangsúlyt fektet a közművelődésre, de nem az eddigi "kevésnek sokat" elv mentén, hanem a "soknak keveset" jegyében. Ez azt jelenti, hogy az elkövetkezőkben a legfontosabb szempont az, hogy minél több pályázó részesüljön támogatásban, ez azonban kisebb értékű legyen az eddigiekhez képest. Az elnök meglátása szerint az elmúlt nyolc évben rutinszerűen jártak el a rendezvénytámogatást illetően, ami nem helyénvaló. Újraválasztása óta első lépésként lecserélte az NKA emblémáját, mely rendkívül semleges volt és megszüntette az Alap promoválására irányuló, feleslegesnek mondott hirdetéseket, reklámokat. Az új stratégiában elsősorban a "kicsiket" azaz, a kevésbé ismerteket támogatnák. Mindezek mellett nem az a cél, hogy az eladhatatlan kultúrát támogassák.

Gyermekkultúra támogatása

Jankovics Marcellközölte: ebben az évben a határon túlra 110 millió forintot különítettek el. Bár mindenki a fővárostól kap és vár el minden támogatást, fontos, hogy ne sorvadjanak el a helyi kezdeményezések. Az NKA további célja, hogy még több vidéki és határon túli kurátorokat vonjanak be munkájukba annak érdekében, hogy javuljon a budapesti, vidéki és határon túli nyertes pályázatok aránya, az utóbbi javára. Korosztályi vonatkozásban az elnök elmondta, hogy a gyermekkultúra támogatása látványosan nőni fog. Nagyobb figyelmet fognak szentelni a nemzeti és etnikai kisebbségek pályázatainak támogatására is. A műemlékvédelem szintén hangsúlyosabb szerepet kap. Igaz, hogy kicsi a keretösszeg amelyet erre a célra szántak, de külső költségvetésből, egy speciális kollégium létrehozásával ezt az összeget pótolni tudják. Szintén a műemlékvédelmet szolgálja a Felemelő 19. század elnevezésű program is, mely még több pályázatot ír majd ki a kisvárosok műemlékeinek összeírására, feltérképezésére. Tervbe van véve a nyílt pályázatok arányának növelése a meghívásos pályázatokkal szemben, mivel ez utóbbi a protekcionizmus melegágyát képezheti.

Első a kultúrateremtés

Az NKA működési elve szerint első a kultúrateremtés, azt követi a kultúra terjesztése, majd a kultúra megőrzésének a feladata, s csak ezután jön a többi: a különböző szintű képzések, konferenciák, és más kulturális rendezvények támogatása. A kultúrateremtés magát az alkotást jelenti, támogatásának eszköze az alkotói pályázati felhívások számának és keretének a növelése. Az alkotást követi a mű megjelentetése, minden lehetséges formában való terjesztése. Ezzel kapcsolatosan a régi-új elnök rávilágított arra, hogy milyen hatalmas jelentősége van az alkotói támogatásnak, hiszen Arany János vagy Kodály Zoltán is legmaradandóbb művét pályázatra készítette el.

Mészáros Tímea

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!