ERDON Helyi hírek

2010.08.03. 17:00

Porciunkula ünnepe a Barátok templomában

<p>Nagyvárad - A Ferences Világi Rend nagyváradi közössége minden hónap első hétfőjén közös elmélkedésen vesz részt. Az augusztusi találkozó egybeesett az assisi Porciunkula-kápolna fölszentelésének emléknapjával, mely a rend - az október 4-i Szent Ferenc napja mellett - második legnagyobb ünnepe.</p>

A Porciunkula eredetileg a Szentföldről hozott kis földterületre épült, Szűzanyának szentelt, bencés kápolna, ahol Szent Ferenc is nagyon szívesen tartózkodott. Ebből a kis templomból indult el a ferences szellemiség. Évről évre megemlékeznek az ünnepségről a váradi ferencesek is, így volt ez idén is. A Fő utcai Barátok templomában tartott kis ünnepségen mintegy tízen vettek részt, akik Assisi Szent Ferenc életéről és megtérésének történetéről beszélgettek. A találkozó után Ft. Sövér István segédlelkész által celebrált szentmisére került sor a templomban. A tisztelendő Szent Ferenc önként vállalt szegénységének megéléséről, Isten gondviselő szeretetére való teljes hagyatkozásról szólt. Szent Ferenc áldásként fogadta és ölelte magához a "szegénység úrnőjét", fogalmazott Sövér atya. A szentmise végén megáldották azt a Ferences zászlót, melyet eddig a nagyváradi Bazilikában őríztek, most azonban áthozták az eredetileg ferences rendi szerzetesek által épített Barátok templomába, ahol Szent Ferenc oltáránál helyezték el.


Mészáros Tímea

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!