ERDON Helyi hírek

2010.08.01. 17:38

Élő reménységgel kell munkálkodni

<p>Szatmár megye - A tizedik alkalommal megszervezett Hadad napi rendezvény ökumenikus istentisztelettel vette kezdetét, amelynek üzenete: imádkozzatok egymásért és köszöntsétek egymást szeretettel.</p>

A tizedik alkalommal megszervezésre került Hadad Napján sok hadadi lakos és onnan elszármazott személy vett részt a Dégenfeld-kastély udvarán, egyfajta hazatérés ünnepévé változtatva a napsütéses augusztusi napot. Balogh Ferenc, a község polgármestere köszöntötte az egybegyűlteket, kihangsúlyozva, hogy amíg van érdeklődés Hadad Napja iránt, addig meg is lesz szervezve. A helyi tanács tagjai sokáig gondolkodtak azon, hogy ebben a nehéz gazdasági válságban szervezzék-e meg ezt az ünnepet. Végül úgy döntöttek, hogy az ínséges időkben nagyobb szükség van erre a napra, mint máskor, hogy az ismerősök, családok békességben tudjanak találkozni. A köszöntő beszédben elhangzott a lokálpatriotizmus fontossága, hisz a hadadiak mindenütt és minden körülmények között büszkék kell legyenek származásukra. Ennek érdekében együtt kell munkálkodniuk, mindazoknak, akik a településen élnek, és azoknak is, akik egy jobb élet reményében elhagyták szülőföldjüket. Balogh abbéli reményének is hangot adott, hogy nemcsak múltjukra lehetnek büszkék a hadadiak, hanem jövőjükre is. Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke igehirdetésében kihangsúlyozta, hogy örül ennek a gyülekezetnek, amely elhatározta hogy együtt ünnepel és együtt áll meg Isten színe előtt. A mostani találkozás olyan nap, melynek áldása és gyümölcse a mindennapjainkban is elkísér bennünket. A püspök igehirdetésében kihangsúlyozta, hogy az adakozás üzenet, mely a liturgia részévé vált titkot rejt. A titok pedig abban áll, hogy van jókedv és van adakozási lehetőség, de a lelkünket a jókedvű adakozás emeli fel. Most, amikor mindenki a gazdasági válságról beszél, egyéni életünkben az önbizalmat állítja helyre az adakozás lehetősége, mert ez azt jelenti, hogy még van miből felajánlani. Nagy Sándor esperes is köszöntötte az egybegyűlteket, aki kihangsúlyozta, hogy a Hadad napi ünnepség elsatnyult volna, ha az Istenhez szóló részt levágták volna, melyhez nem kellett pénz, csak jóindulat és akarat. Ugyanakkor az újratalálkozás örömét hangsúlyozta ki az esperes, hisz egy évben egyszer mindenképp lehetőség nyílik a hadadiaknak a találkozásra és a viszontlátásra. Kurta-Tőtős Beáta hadadi református lelkész kihangsúlyozta, hogy nagyon erős és hathatós bizalom kell legyen a gyülekezetben, hogy megálljon a saját lábán. Mivel a református templom évek óta használhatatlanná vált és javításra szorul, Isten igéjét egy teremben kell hirdetni, de nem a helyiség a fontos, hanem az együttlét és az Isten nevének dicsérete. Az istentisztelet keretében fellépett a hadadnádasdi baptista gyülekezet 40 tagú ének- és zenekara is, énekeikkel dicsérve Isten nevét.

Könnyed délutáni programok

Hadad Napja a délelőtti istentiszteletet követően kulturális és sport eseményekkel folytatódott. Néptánc és modern tánc előadások szórakoztatták az érdeklődőket. Ládamászás, kötélhúzás, pingpongverseny és a község falvai közötti (Lele, Hadadnádasd, Győrtelek és Hadad) futball-bajnokság színesítette a vasárnap délutáni programot. A sörsátraknál lehetőség nyílt a könnyed baráti beszélgetésekre is. Az idei rendezvényt szabadtéri diszkó zárta.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!