Az egyházi törvények védelmében

Csáki József Gedeon 1973-ban született Szatmárnémetiben. Teológiai tanulmányait 1996-ban fejezte be és ekkor szerzett lelkipásztori oklevelet. 1994-1995 között Tiszahosszúmezőn, majd 1996-2001 között Gálospetriben szolgált. 2001-től napjainkig a Piskolti Református Egyházközség lelkipásztora, és jelenleg a Nagykárolyi Református Egyházmegye egyik esperesjelöltje. A lelkipásztort terveiről kérdeztük.

-A lelkipásztor kollégáknak egy közössége keresett meg, hogy – tekintettel az elmúlt hat esztendő egyházmegyei eseményeire – vállaljam el az esperesi jelöltséget. Kérésükre igent mondtam, mert úgy érzem, hogy képes lennék tenni a közösségért.

-Első és legfontosabb teendő az egyház törvényes, ékes és szép rendjének a helyreállítása. Ugyanis sok probléma és botrány adódott abból, hogy az egyház törvényes előírásait – gyülekezeti és egyházmegyei szinten – nem sikerült sem betartanunk, sem betartatnunk.

-Bár a politikumnak és politikusainknak egyházunk felé nyújtott segítségét nagyra értékeljük, mégis úgy érzem, hogy az utóbbi időben a politika túlságosan is beszivárgott az egyházi életbe, sőt megpróbálja a maga érdekeinek megfelelően befolyásolni azt. A magam részéről fontosnak tartom, hogy az egyház soha ne legyen pártpolitikai érdekek kiszolgálója. Az egyház, ha Krisztustól kapott hivatását betölti, a politikumban legfönnebb, mint egyfajta élő lelkiismeret vállalhat szerepet.

-Eddig is jó kapcsolat volt a többi felekezet tagjaival és lelkipásztoraival, ezt továbbra is szeretnénk megőrizni és bővíteni.

-A Nagykárolyi Református Egyházmegye egyik nagy problémája, hogy mióta külön vált a Szatmári Református Egyházmegyétől, azóta sincs saját székhelye az esperesi hivatalnak, amelyben össze lehetne fogni az egyházmegyében folyó munkát. Ugyanakkor nélkülözhetetlen az ehhez szükséges infrastruktúra kiépítése is.

-1998 óta az aktuális egyházpolitikának különböző egyházmegyei és egyházkerületi tisztségeim révén magam is alakítója lehettem. Ez idő alatt sok mindent sikerült elérni, ám arra is volt példa, hogy az elért eredményeinket elvesztettük, vagy nem sikerült megfelelő módon kihasználni azokat. A körülöttünk lévő világ és társadalom felgyorsuló változásaira sokszor nem tudunk megfelelőképpen reagálni, és a lépéshátrány miatt sok törekvésünk hiábavalóvá válik. Ezen kellene sürgősen változtatni.

-Visszautalnék az egyik, már fennebb megfogalmazott mondatomra, miszerint a jövőben minden szinten arra fogunk törekedni, hogy egyházunk törvényeit szigorúan betartsuk és betartassuk még akkor is, ha ez sokak szemében nem túl népszerű. Véleményem szerint csak ez az egyetlen módja annak, hogy elejét vegyük a botrányok kialakulásának.

-Mindenekelőtt oda kell figyelnünk az evangélium hirdetésének tisztaságára, a belmissziós munka jó megszervezésére és ennek erősítésére.

-Bár a szekularizáció visszaszorítására és a misszió megerősítésére én magam sem ismerem a konkrét és mindenre jó megoldást, mégis a legfontosabbnak azt tartom, hogy minden egyházi szolgálatban az Isten Igéjéhez való ragaszkodásunkat és hűségünket megőrizzük, és Istentől kapott hivatásunkat betöltsük. Ilyen szempontból hangsúlyos a prédikációk igeszerűségének helyreállítása, a bibliaórák megtartása, a család- és beteglátogatás, a gyermek- és ifjúsági munka folytonossága, a kórházmisszió felkarolása gyülekezeti és egyházmegyei szinten egyaránt.

-Anyagiak szintjén a gazdasági válság és az ebből fakadó pénztelenség, lelkiek terén pedig úgy a lelkipásztori közösség, mint a gyülekezeteink szétszakadozottsága és anyaszentegyházunk iránti közönye lehet a legfőbb gátló tényező.

-Azt, amit annak idején Pál apostol üzent a filippibelieknek: „Testvéreim, én nem gondolom magamról, hogy már elértem, de egyet teszek: ami mögöttem van, azt elfelejtve, ami pedig előttem van, annak nekifeszülve, futok egyenest a cél felé, Isten mennyei elhívásának a Krisztus Jézusban adott jutalmáért” (Filippi, 3. rész, 13-14. versek).