ERDON Helyi hírek

2010.08.17. 15:56

A szilágyszéri iskolások ingázni fognak

<p>Míg Pusztadaróc község falvainak iskoláiban csak az osztályokat vonják össze, a Bogdándi Általános Iskolához tartozó szilágyszéri iskola V–VIII. osztályos diákjai a községközpontban folytathatják tanulmányaikat.</p>

A közintézmények szintjén történő megszorítások következtében megyénkben is osztályok, valamint óvodai csoportok összevonására lehet számítani, melyek már szeptembertől érvénybe is lépnek. Kérdésünkre KónyaLászló főtanfelügyelő–helyettes elmondta, egyelőre még nem végleges, hogy hol lesznek összevonások és hol nem. Hozzátette, a megyei tanfelügyelőség elküldte a szaktárca által kért adatokat.
GămanMihály, Pusztadaróc polgármestere elmondta, községükben vannak osztályok, melyeket összevonnak, a darai iskolában például az V. osztályt a hatodikkal, a hetediket pedig a VIII. osztállyal. Emellett Atyában az I–IV. osztályokat vonják össze — a községben csak magyar tagozatos osztályok működnek. Az óvodai csoportokat megtartották, ott nem történtek változtatások. A polgármester azt is megemlítette, hogy a községben a következő két évben nő a gyermeklétszám.
Nincsenek ilyen jó helyzetben a Bogdándi Általános Iskolához tartozó szilágyszéri iskola tanulói. A tanfelügyelőség által kiadott határozat szerint a széri V–VIII. osztályos magyar tagozatos diákok, összesen 42-en, ősztől a bogdándi iskolában kezdik tanulmányaikat. MészárosLőrinc, a bogdándi iskola igazgatója elmondta, a rendelkezésükre álló iskolabusznak reggel, valamint délután is kétszer kell fordulnia, hogy minden gyermeket szállítani tudjon. Bár Korondon és Bábcán — a két településen román tagozatos osztályok működnek — az alacsony diáklétszám miatt szintén indokolt lett volna az iskolaösszevonás, azt a rossz minőségű útra való hivatkozással elnapolták. Ez esetben az iskolabusz csak kerülőúton jutna el, ami 200 kilométert jelentene, télen pedig a rossz útviszonyok mellett nem kockáztatják a diákok szállítását. Korondon a 32, Bábcán pedig a 30 diák szimultán osztályban tanul majd, ám amint az utat megjavítják, az említett iskolák diákjai is a bogdándi iskolába fonak járni — reméli az iskolaigazgató. MészárosLőrinc elképzelése az lett volna, hogy a széri iskolából csak a 8 ötödikes diák menjen át a bogdándi iskolába, a többi felső tagozatos osztály pedig maradhatott volna régi helyén, mivel a többi osztály létszáma nem indokolta a „költözést”. A széri szülők felháborodtak a hír hallatán, amit az igazgató megért, és ő sem tartja igazságosnak a döntést. „Azt tartják, ha egy faluban megszűnik az iskola, akkor az a falu „haldoklik”, többek között ezért is feszült a hangulat Szérben, de én még reménykedem, hogy javaslatom megvalósulhat” — folytatta Mészáros, aki azt is elmondta, hogy a négy évvel ezelőtt kapott iskolabusz remek állapotban van és fenntartását az önkormányzattól kapott pénzből finanszírozzák.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!