ERDON Helyi hírek

2010.07.28. 14:50

Pontozták a tanárok munkáját

<p>Nagyvárad - Az egyetemi oktatók aktivitásának értékeléséről, az ARACIS által végzett felmérésről és a puskázó diákokról is említést tett szerdai sajtótájékoztatóján Cornel Antal rektor.</p>

A nagyváradi Állami Egyetemen minden tanév végén különböző szempontok alapján pontozzák a tantestület tagjainak egy éves aktivitását. A professzorok, adjunktusok, szeminaristák, gyakornokok, laboránsok munkájának értékelésére külön procedúrát dolgoztak ki, melynek keretében az oktatók saját de egymás tevékenységéről is számot kell adjanak. Sőt munkájukat a hallgatók is pontozzák. Többek között a elért eredmény függ a megtartott vagy elmaradt órák számától, a szakmai tevékenységtől, publikálástól is. Az elért eredményeket központosítják és aszerint határozzák meg például a bérezést is. Azok az egyetemi oktatók, akik nem érték el a minimális pontszámot, figyelmeztetést kapnak, akik pedig 60 pont alatt teljesítettek akár bérmegvonással is büntethetik. Cornel Antal, az egyetem rektora a szerdai sajtótájékoztatón elmondta, hogy sok olyan oktató volt, aki nem érte el a 60 pontot. A hallgatók értékelése szerint összesen 40, a tanárok értékelése szerint pedig 25 ilyen oktató van. Ugyanakkor a rektor hozzátette, hogy mintegy 30 tanár irreálisan sok (2-3 ezer) pontszámot gyűjtött be. Ezeket - a kirívó esetekkel együtt - külön megvizsgálják. A nyár végéig összegzik az eredményeket.

Megbízható szakok

A  sajtótájékoztatón Cornel Antal rektor arról is tájékoztatta a sajtót, hogy a Román Felsőfokú Oktatás Minőségét Biztosító Ügynökség (ARACIS) az egyetem tíz szakán végzett felmérést az elmúlt időszakban. Ebből hét az Orvosi és Gyógyszerészeti karhoz tartozik. Az elmúlt években egyedül ezen a karon volt az Ügynökség által megbízhatatlannak ítélt szak, ami a fakultás "zűrös" múltjával magyarázható. Az ARACIS különböző szempontok szerint vizsgálódott: figyelembe vette a menedzseri struktúrát, az oktatás minőségét, az oktatók képzettségét, stb. Ezek alapján döntötték el, hogy milyen minőségi mutatót ítélnek meg. Kilenc szakot megbízhatónak ítéltek a szakemberek, a fogorvosi szaknak viszont csak korlátozott bizalmat szavaztak.

Puskázók

A rektor említést tett arról is, hogy sok hallgató használja puskázásra a különböző modern eszközöket. Az orvosi felvételin - mint ahogy már beszámoltunk róla - több diákot is rajtakaptak puskázni mobiltelefonnal, ugyanakkor a szesszió idején négy harmadéves joghallgatót csaptak ki hasonló okok miatt. A rektor felhívta a kollégák figyelmét, hogy a lehető legszigorúbban járjanak el ha puskázókat kapna el. Végezetül elhangzott, hogy az egyetem újabb területet kapott a Megyei Tanácstól az egyetem főépületével szemben. A 2-es és a 3-as számú kampusz közötti, körülbelül 35 méter területről van szó, mely eddig nem képezte az egyetem tulajdonát.

Mészáros Tímea

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!