2010.07.23. 15:34
Pincefelújításra gyűjtöttek
<p>A szatmárnémeti Székesegyház plébánia egy ifjúsági csoportja nemrégiben egy zenés színdarabbal készült, melyet Cserey Csaba dobművész segítségével be is mutattak a G. M. Zamfirescu Művelődési Központban.</p>
Az Álmodj velem! című előadás célja az volt, hogy a PasztorációsKözpontban működő pincehelyiség (amit főként fiatalok használnak) felújítására gyűjtsenek. CsereyCsaba kérdésünkre elmondta, hogy várakozáson felül 600 lej gyűlt össze. Az összeg elegendő arra, hogy a munkálatokat megkezdhessék. Az első előadás sikerén felbuzdulva a fiatalok és a művész úgy döntöttek ősztől folytatják a közös próbákat, és több helyen előadják majd a zenés darabjukat — nemcsak Szatmárnémetiben, hanem a megye más településén is fel szeretnének lépni. „Örülök, hogy megkerestek a fiatalok, akik fent szeretnék tartani a színjátszócsoportot. Remélem érdekes munkákat fogunk majd együtt megvalósítani” — tette hozzá Cserey, aki örül a fiatalok sikerének és támogatja azokat mindenben. A dobművész elárulta, egyelőre az Álmodj velem! című darabot mutatnák be ősztől több helyen, de már megkezdődtek az egyeztetések a karácsonyi színdarabbal kapcsolatban is.