ERDON Helyi hírek

2010.07.23. 07:35

Megkapta az akkreditációt a Sapientia

<p>Megkapta végleges akkreditációját a Sapientia – ezt rögtönzött sajtótájékoztató keretében jelentették be az intézmény vezetői Tusnádfürdőn a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor keretében az RMDSZ elnöke, Markó Béla és Tőkés László EP-alelnök jelenlétében.</p>

Most már csak a kormány törvénytervezetére és Parlament szavazatára van szükség, s az egyetem háza táján bíznak abban, hogy a szakmai döntést nem bírálja felül a politika. Csütörtökön délután ülésezett a Romániai Felsőoktatás Minőségét Biztosító Ügynökség (ARACIS), ezen a gyűlésen határozták el, hogy javasolják az intézmény akkreditációját. „A kormány erről egy törvényjavaslatot kell összeállítson, majd azt a parlament kell megszavazza. De ettől nem kell félni. Olyan még nem volt, hogy az ARACIS javaslata ellenére szavazott volna a parlament. Meg van a szakmai döntés, ezután a döntés az politikai, s itt a szakma felülírja a politikát” – magyarázta az EMTE rektora, Dávid László, aki úgy érzi, ettől teljes az ő mandátuma, ugyanis az utóbbi pár évben mindent az intézményi akkreditációnak rendeltek alá. „Ezentúl könnyebben jutunk hozzá pályázati pénzekhez, támogatáshoz, hiszen nem úgy pályázunk, mint egy alapítvány, hanem mint egy akkreditált egyetem. A végzőseink oklevelét a Sapientia bocsátja ki ezentúl, de diákjaink könnyebben kerülnek bele Erasmus csereprogramokba. Idíthatunk mester- és doktorképzést, de számos olyan előnnnyel jár az akkreditáció, amelyeknek a diákok és a jövendő diákok az igazi haszonélvezői” – tette hozzá a rektor.

A bejelentésen jelen volt a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke, Markó Béla is, aki hangsúlyozta, hogy mindannyiunk közös ügye ez. „Most, hogy itt vagyunk a román kormányban, vannak eszközeink, hogy segítsük a Sapientiát. Szerenténk ezt a folyamatot minél gyorsabban végigvinni, az optimális az lenne, ha már szeptemberben a parlament asztalára kerülhetne a törvénytervezet” – fogalmazott Markó Béla. „A Partium Keresztény Egyetem nagyon sokat kellett várjon az akkreditációra, remélhetőleg a most lerövidül az út a szakmai és a törvényi döntés között. Örömöm és reményem mellett azonban mindennek a hátterére is rámutatnék. Nyilvánvaló, hogy a román kormány azért engedett szabad utat a magánegyetem létrejöttének, hogy ezzel csökkenjen az a nyomás, amely az állami magyar egyetem helyreállítását kéri. A magánegyetem üdvös abból a szempontból, hogy alternatívát kínáltunk a diákoknak, viszont egy pillanatig sem mondtunk le a végső célunkról” – hangoztatta a sajtótájékoztatón az Európai Parlament elnöke, Tőkés László.

„Tíz év egy egyetem életében nem nagy idő, de az akkreditáció jelzi, hogy ez egy sikeres tíz év volt. Jelzi azt is, hogy ma nincs olyan politikai erő az országban, amely értéktelennek találná a Sapientiát” – mondta a Sapientia kuratóriumának elnöke, Kató Béla. A Sapientia 10 éves fennállását ősszel immár akkreditált egyetemként ünnepelheti.

(www.szekelyhon.ro)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!