Kortárs alkotó közösséggé alakulni

- Társulatvezetőként milyen tapasztalatokkal zárta az első évadját?

- A társulatvezetést nagyon nehéz pillanatban vettem át. Mindenféle körülmények nehezítették, hogy az építkezést el lehessen kezdeni. A válság már eleve  ellehetetleníti a társulatépítés kezdeti lépéseit, hiszen létszámstop van, ami miatt a társulat fiatalítását még csak elkezdeni sem lehetett. Nagyon lefaragott költségvetéssel kellett gazdálkodnunk, és a pályázati lehetőségeket is nagyban befolyásolata a válság. A nehézségek sorába tartozik az is, hogy a színház felújítása nem készült még el. Ennek ellenére gazdag évadot hoztunk össze. Produkciók számában nem csökkentünk, és sikerült új utakat, új színházi formákat megmutatnunk. Nézőszámarányunk csökkent, viszont új arcok jelentek meg a színházban. Kiemelném, hogy az egyetemista bérletünk majdhogynem megduplázódott, de ez még mindig nem egy jelentős számarány. Művészeti vezetőként egyelőre azt tapasztaltam, hogy Nagyváradon egy színházi bemutató nagyon keveseknek kulturális ünnep. Nem reflektál a város olyan erősen egy-egy premierre, mint amennyire szerintem kellene, és amit megtapasztaltam más városokban.

 

- Ön szerint ez mennyiben a megváltozott életfelfogás, és mennyiben a társulat hibája?

- Lehet, hogy ez azt mutatja, hogy a Szigligeti Társulatnak nincs elég presztízse a nagyváradi közönség szemében. Lehet, hogy a gazdasági válságot jelzi, de lehet, hogy a kulturális érdeklődés hiányának is része van ebben. Hozzá kell tennem, hogy erdélyi viszonylatban nagyon alacsony jegyáron játszunk. Nem tudom meddig tarthatóak a mostani jegyáraink, mert egyre inkább bevételcentrikusoknak kell lennünk.

 

- Az anyagiak mellett jelentettek-e akadályt társulaton belüli problémák? Mennyire sikerült túllépni azon a mementón, amikor ön a társulat élére került?

- Én a társulat egyöntetű támogatásával vállaltam ezt a feladatot. A társulaton belül jó a hangulat, ezzel nincs probléma. De az az út, amelyen elindultunk, nem egy– két napos feladat, hanem egy hosszútávú cél, ami jónéhány év múlva fogja megmutatni eredményét.

 

- A most befejeződött évad mely előadásáról érzi azt, hogy nem fért bele abba az irányba, amely felé elindult a társulat?

- Egyetlen olyan produkció sincs, amelynek még egyszer ne fognék neki, de olyan van, amelyet nem úgy fejeztem volna be. Konkrét példát azért nem mondanék, mert ha mi felvállaltunk egy előadást, azt úgy tálaljuk, ahogy arról a rendezővel előzetesen megegyeztünk. 

 

- Melyik volt anyagilag, illetve művészileg a legsikeresbb előadás az elmúlt évadban?

- Az Ali Babát játszottuk a legtöbbször. Ehhez hozzá kell tenni, hogy mindig a gyerekközönséget a legkönnyebb megmozdítani. Viszont a befektetett anyagiak viszonylatában nem az Ali Baba volt a legkifizetődőbb, mert az egy ősbemutató volt, márpedig a jogdíjak horribilis összegek. Anyagyilag talán a szilveszteri produkciónk, a Képzeld, beteg! volt a legsikeresebb, amely művészileg is értékes volt, mert fel tudtunk mutatni egy olyan szórakoztató műfajt, ami tartalmában nem ragadt meg az egyet jobbra, kettőt balra koncepciónál. Művészileg nagyon sikeres volt A kávéház, azért is, mert azt összekötöttük egy műhelymunkával. A legígéretesebb vállalakozásnak a Mauzóleumot tekintem. Külön színfolt Pál Hunor előadása, a Klamm háborúja, mert ezzel egy olyan színjátszás kapott teret Nagyváradon, amelyet nagyon kevesen űznek, nemcsak Erdélyben, de egész környezetünkben. Említésre méltó siker volt Gajai Ágnes Hej, pávája is.

 

- Mely előadásokkal mennek fesztiválokra?

- A Mauzóleumot elvisszük a kisvárdai fesztiválra; augusztusban a Budapesti Nyári Fesztivál keretében játsszuk A kávéházat és az Ali Babát, azt követően pedig az Esztergomi Nyári Játékokon játsszuk az Anconai szerelmeseket és A kávéházat.

- Milyen lépsésekre lehet számítani a  következő évadban?

- Bár kezünk-lábunk meg van kötve a létszámstoppal, de mindenképp szeretnénk fiatalokat látni a társulatunkban, mert ők azok, akik tudnak a mában élni és gondolkozni, és ezzel óriási energiákat tudnak megmozdítani annak érdekében, hogy előadásaink minél közelebb legyenek a mai gondolkodáshoz. Az biztos, hogy nem fogunk kihozni előadást csak a szórakoztatás kedvéért, vagy csak azért, hogy legyen még egy darabunk a repertoárban. Szeretnénk az idei évadban megtartani a múltban elkezdett repertoárstruktúrát, amelyben a változatosság az egyik szempont. Ebben az évadban foglalkoztunk világirodalmi klasszikussal, magyar kortárs művel, ún. szilveszteri, könnyedebb műfajú darabbal, és az ifjúságot megcélzó darabbal. Ez a struktúra marad a következő évadban is. Igyekszünk minél több helyre benyújtani pályázatainkat, de nagyon kevés olyan romániai kulturális kiírás van, amelyekre mi eredménnyel tudnánk pályázani. Ezért projektjeink zöme vagy a Szülőföld Alaphoz, vagy az Nemzeti Kulturális Alaphoz, vagy az Oktatási és Kulturális Minisztériumhoz mennek. Az uniós pályázatok tekintetében óriási gát, hogy még mindig nincs termünk. Emellett folyamatosan dolgozunk a partnerkapcsolatok kialakításán is. Szatmárral és Nyíregyházával csereelőadásokra pályáztunk, melyek meg is fognak valósulni. Fontosnak tartom, hogy a mi nézőink lássák mások előadásait is.

 

- Milyen darabokat visznek színre a következő évadban?

- Most még tárgyalunk az előadásokról, de nagyjából már összeállt az évad. Ami már biztos, hogy a Pirandello darabot (Hat szerep keres egy szerzőt) október közepén be fogjuk mutatni; szeptember végén egy ifjúsági és gyerekelőadással, és szilveszterkor is előadással fogunk jelentkezni.

 

- Lesznek-e stúdióelőadások a következő évadban?

- Mivel az idén a Képzeld, beteg!-en kívül minden előadásunk kamaraelőadás volt, ezért nem láttam értelmét annak, hogy a Stúdiót igénybe vegyük, mikor eleve kamaraszinten voltunk kötelezve játszani. De a műhelymunkák folytatódni fognak, mert azokra szükség van. Az is nagy kérdés, hogy a színház februárra kész lesz-e.

 

- Más jellegű produkciókban gondolkoznak?

- Persze. A nagy évfordulók, nemzeti események alkotó részei kívánunk lenni a továbbiakban is. Azt viszont el kell mondani: ha valami ingyen van, akkor a közönség jön. Ez azonban néha visszásságokat rejt magában. Például a Hej pávát március 15-én ingyen játszottuk teltház előtt, de amikor nem ingyen volt, akkor már a bérletes sem jött el. És ez néha rosszul tud esni.

 

 

- Hogyan próbálnak új, fiatal közönséget vonzani a társulat felé, figyelembe véve, hogy a fiatal és az idős generáció között feltehetően komoly ízlésbeli különbség tapasztalható?

- Nem olyan nagy a különbség. Ha jó alkotásokat hozunk létre, akkor az erre kiváncsi néző ugyanúgy kiváncsi lesz. Az idén is tettünk lépéseket annak érdekében, hogy felsrófoljuk egy kicsit a nézettségünket a fiatalok körében, lásd felolvasóest, miniévad, stb. Szerintem a korkérdést le kellene cserélni nyitottsági kérdésre. A mában élésnek és a jövőben gondolkodásnak mindig a nyitottság a kulcsszava, a másik pedig a bátorság, azaz, amit gondolunk azt merjük kimondani, bemutatni. A Szigligeti Társulatnak muszáj kortárs alkotó közösségé  alakulnia mert ha nem, akkor csak poros színháztörténelmet gyártunk.