Hangulatot teremtő kompozíciók

A műsor bevezető száma Beethoven Esz-dúr (Imperial, op. 73.,1810, Lipcse) zongoraversenye volt. A koncertet Oana Crişu a Kolozsvári Egyzetem fiatal abszolvense (tanára Csiky Boldizsár zongoraművész volt) játszotta, aki jelenleg a kolozsvári zeneakadémia társult oktatója. A zongoraversenyben előtérbe került a rögtönzésszerű jelleg, az empire stílus, amely azonban nem a győztes tábornokot, hanem az antik héroszt állítja miuntaképül.  A fiatal zongoraművésznő rendkívül felkészülten tolmácsolta a művet. Kidolgozott dallamrajzai, formai építkezése párosult a versenymű monumentalitást sugárzó erejével. Az I. tételben már ráfigyelhettünk arra, hogyan bánik a hangszerrel: kerülte a túlzott, harsogó dinamikát, ugyanakkor a fájdalmas, szép meditatív részt is felszínre tudta hozni. Az egész klaviatúrát átfogóan éreztetni tudta a kompozíció kifejezte viharos szenvedélyt, a költői tartalmat, áhitatos rajongását, éreztetette Beethoven természetszeretetét. A műben felfedezhető Beethoven Missa solemnisének Benedictus tétele. A Rondóban ráéreztetett a jókedvűen felcsattanó muzsikára, megvalósítva a mű érdekes ritmikáját, pátoszát. Életre keltette egyben a szikrázó, diadalmas örömet. A közönség lelkesült tapsát ráadással köszönte meg: Schumann Bécsi farsangi tréfa (op.26) című zongoradarabjának második részét, a Románcot játszotta.

 

A műsor második felében ritkán hallott mű előadásában gyönyörködhettünk: Csajkovszkij Edward Griegnek ajánlott, 1888-ban komponált Hamlet fantázia-nyitányát. Az est karmestere Romeo Rimbu igen közel hozta a kései alkotás művészi tartalmát. A szerző legjelentősebb programművét hitelesen játszotta az együttes. Feltárultak a különböző lelki állapotok: a tépelődés, a fájdalom, a viharos kitörés, a tüzes indulatok, az elmélyült szelídség. Csajkovszkij Hamletet úgy jellemzi, mint harcost, az igazság keresőjét. A komor bevezetés után Hamlet jellemvonásait mutatja be az alkotó, s maga a zene feleleveníti azt a küzdelmet, amelyet a hős folytat. Aztán feltűnik a szerelmi téma, és megtestesül Ofélia alakja. A drámai fejlődés Hamlet halálával ér véget. Végezetül Saint-Saens Haláltánc szimfonikus költeményét hallgattuk meg, mely Liszt hatását mutató programzene. Filharmonikus zenekarunk érzékletesen adta elő a mű kifejezte fantasztikus temetőjelentetet: a harangok tizenkettőt ütnek, a sírból csontvázak kelnek életre, és félelmetes valcert téncolnak, ahol a halál húzza hegedűjét. Végülis a közelgő reggel elűzi a halált. A hegedűszólót kifejezően mintázta meg Ardelean Gavril, a zenekar koncertmestere.