ERDON Helyi hírek

2010.04.21. 09:17

Mindenütt betömik a gödröket Vámfaluban

<p>Szatmár megye - Vámfaluban hétfőn hozzákezdtek a gödrök betöméséhez – tájékoztatott Sándor Imre alpolgármester. Mint elmondta, a település minden útján elvégzik az útjavítási munkálatokat.</p>

Sándor Imre kifejtette, hogy a zúzott követ Józsefházáról hozatják, ahonnan összesen 20 autónyi apró követ rendeltek: „Egy 18 tonnás Raba teherautó hozza az anyagot. Ebből 20 fuvart rendeltünk” - mondta, majd kihangsúlyozta, hogy az aszfaltúton kívül a Mária-völgyi részen is végeznek gödörtömési munkálatokat, ahol csak kövezett utak vannak. Megtudtuk, hogy május elsejéig mindenütt eltüntetik a kátyúkat a község útjairól, hiszen az idén is sok kirándulót várnak a Büdössár környékére majálisozni és addigra szeretnék befejezni az apró kövek elszórását az utakon, amelyet nagyrészt közmunkával végeztet az önkormányzat. „Az összköltség így is meghaladja a 3000 lejt” - nyilatkozta az alpolgármester.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!