ERDON Helyi hírek

2010.04.14. 07:34

Folytathatják a beruházási munkálatokat is

<p>Marosvásárhely - Április 11., vasárnap 13 órától újra használható a marosvásárhelyi repülőtér leszállópályája. Ekkor landolt a Malév légitársaság 737-600-as Boeing típusú repülőgépe, fedélzetén 88 utassal.</p>

Runcan Petru Ştefan, a repülőtér igazgatója elmondta, a polgári légihatóság biztonsági szempontok miatt rendszeresen ellenőrzi a leszállópályák állapotát. Marosvásárhelyen megállapították, hogy szükségessé vált a javítás, ugyanis a leszállópálya 1967-es átadása után főjavítási munkálatokat még nem végeztek. A Holcim társaság által végzett laboratóriumi vizsgálatok kiderítették, hogy pangó víz miatt több helyen feltöredezett a beton. A jelenséget fokozták a nagy tehersúlyú repülőgépek futóművei is. Mintegy 130 betonlapot emeltek ki és javítottak fel, összesen 2100 négyzetméteren. A javítást egy brassói cég végezte, a beruházás értéke 200.000 euró. Ez idő alatt is azonban 16 járat szállt le a reptéren.

Az igazgató szerint nem mondtak le a leszállópálya meghosszabbításáról és egy teherforgalmi részleg kialakításáról sem, megvannak a megvalósíthatósági tanulmányok. Ez ügyben pénteken délben a megyei tanács épületében szerveznek tanácskozást, amelyre nemcsak hazai, hanem németországi és dániai szakembereket, beruházókat, tervezőket várnak. Azt szeretnék, ha több érdekelt fél összefogna a terv kivitelezése érdekében, hogy uniós pénzala-pokra pályázhassanak. A megyei tanács az idén 20 millió lejt különített el a leszállópálya meghosszabbításához szükséges területek megvásárlására. Sikerült néhány gazdával megegyezni, többel viszont perben állnak, de remélhetőleg az idén ez az akadály elhárul, és hamarosan hozzáfoghatnak a beruházási munkálatokhoz is.

(www.e-nepujsag.ro)

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!