ERDON Helyi hírek

2010.03.21. 15:15

Támogatni kell az önkéntességet

<p>Bihar megye - Nagyváradi látogatásának második napján, szombaton reggel a tűzoltóság helyi központjához látogatott el Vasile Blaga belügyminiszter.</p>

A szombat reggeli találkozón Claudiu Zoicas ezredes ismertette a Körösök Vízügyi Igazgatóság és a Hajdú-Bihar Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság által közösen megvalósított Integrált informatikai rendszerben történő árvízvédelmi együtműködés elnevezésű pályázat eredményeit. E pályázatban a román fél részéről részt vett az itteni katasztrófavédelmi felügyelőség is. Zoicas bemutatta a miniszternek azokat a berendezéseket és felszereléseket, amelyeket ennek a programnak a keretében szereztek be, és ismertette mindazokat az előnyöket, melyeket e rendszer alkalmazása biztosít. A PHARE CBC pályázati rendszer keretében 806 ezere euróból megvalósított program legfőbb eredményei közé tartozik az, hogy a műholdas informatikai rendszer számos hasznos és fontos adattal segíti a tűzoltókat a mentőakciókban. Ugyancsak ennek a programnak a keretében összeállítottak egy román-magyar szótárt is a tűzoltásban és a mentésben használt legfontosabb szakszavakkal, amelynek közös akciókban vehetik nagy hasznát a román és a magyar tűzoltók. A harmadik nagyon fontos megvalósítás az, hogy az önkormányzatok polgármestereit sms-ben értesítik veszélyhelyzetek esetén.

 
Gyatra felszereltség
 
Vasile Blaga belügyminiszter nagyon elégedett volt a látottakkal, fontosnak nevezve az effajta megvalósításokat, „különösen ha tekintetbe vesszük, hogy a hazai katasztrófavédelmi hálózat felszerelésének 92 százaléka elavult, és azokat ki kell vonni a forgalomból” - fogalmazott. A miniszter hozzátette, hogy legalább kétmilliárd euróra lenne szükség a katasztrófavédelmi felügyelőségek eszköz- és felszereléstárának felújítására, de mivel ezzel  a pénzösszeggel a tárca nem rendelkezik, ezért Blaga felkérte a megyei felügyelőségeket, hogy az eszköztár felújítására pályázzanak európai forrásokhoz, a határmenti egységeknek pedig azt javasolta, hogy magyarországi kollégáikkal közösen pályázzanak, hiszen ezáltal további anyagi forrásokra tehetnek szert. Blaga kifejtette, hogy az unió Regionális Operatív Programja (POR) a legjobban kigondolt pályázati rendszer, melynek egyik alcsoportja kifejezetten a katasztrófavédelmi intézmények felszereléseinek modernizálására vonatkozik. Blaga ezúttal is elmondta azt, hogy Románia 498 millió eurót kapott a schengeni övezethez való csatlakozás feltételeinek megteremtésére. Az ebből a pénzalapból fel nem használt mintegy 80 millió euró legnagyobb részét a határrendőrség fogja megkapni, és többek között ennek köszönhetően is az unióban a romániai lesz a legjobban felszerelt határrendészet, fogadkozott Blaga, de ebből a 80 millióból juttatnak pénzt a katasztófavédelmi felügyelőségeknek is, tette hozzá.

Támogatni az önkéntességet
 
A szombati miniszteri látogatáson jelen volt Vladimir Secara, az Országos Katasztrófavédelmi Felügyelőség vezetője is, aki elmondta, hogy a reakcióidő tekintetében a Bihar megyei katasztrófavédelmi felügyelőség teljesíti az uniós elvárásokat, és maximum húsz percen belül képes kiszállni a legnehezebben megközelíthető beavatkozási zónákba is.  Mind Secara, mind Blaga hangsúlyozták az önkéntesség fontosságát. Mindketten kifejtették, hogy az önkéntesség egy szerződéses jogviszony, melynek alapján a polgár önkéntes szolgálatáért cserébe különböző kedvezményeket - adókedvezmény, utazási kedvezmény, stb - kap. Blaga kijelentette, hogy az idei év második felében törvénymódosítást fog kezdeményezni  annak érdekében, hogy az önkéntesség vonzóbbá váljon a polgárok körében.
 
Pap István

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!