ERDON Helyi hírek

2010.03.12. 10:22

RMDSZ-születésnap Micskén

<p>Bihar megye - Március 9-én az RMDSZ helyi szervezete megalakulásának 20. évfordulóját ünnepelték meg a micskei művelődési házban azok a meghívott vendégek, akik ez idő alatt tettek a magyarság ügyéért.</p>

Jóleső érzés volt látni és hallani azt, hogy amíg gyülekeztek a vendégek, a jelenlévők egyöntetűen kuruc nótákat énekelve becsempészték a terembe a közeledő magyar nemzeti ünnep hangulatát, ezzel is éreztetve az összetartozást és összefogást.
Megterített asztalnál köszöntötte az egybegyűlteket a micskei szervezet elnöke Bertalan Lajos, aki büszkén közölte azt a tényt, hogy kevés párt tudhat magáénak 20 éves múltat. A helyi szervezet 1990 januárjában kezdte meg munkáját, törekvéseinek és céljainak megvalósítását. A micskei RMDSZ 400-500 tagot számlál, ami 28%-os érdekképviseletet jelent községi szinten, s az első szabad választás óta minden szavazati ciklusban volt képviseletük.
 
Húsz éve előre
 
Az elnök ráfos szekérhez hasonlítja a helyi pártot, melyet a sok ló 20 éve előre húz, ami annyit jelent, hogy sikerült megmaradni és közös erővel jó irányba haladni. Ezek után következett Szabó Ödön Bihar megyei tanácsos, a szervezet megyei ügyvezető elnökének beszéde, aki középiskolás fejjel követhette az RMDSZ kibontakozását, ami 2000 óta hozzá is kötődik. Elmondta, hogy a szervezet azért tudott megmaradni, mert mindig megtalálta azt a szalonképes román pártot, amellyel együtt tudott dolgozni. Higgadt politikát folytatnak, mert fontos, hogy ne szakadjon szét a "hadtest" és nem szabad figyelmen kívül hagyniuk a többséget sem, akikkel együtt tevékenykednek. A 20 éves visszatekintést úgy lehet méltón megünnepelni, hogy megköszönik azoknak, akik idejüket nem sajnálva a magyarságért, az RMDSZ-ért cselekedtek. A fiatalok jelenlétét díjazta, mert a magyarság jövőjét ők kell tovább vigyék, s azt kívánta, hogy legyen megfelelő időpont arra, amikor átveszik a stafétát.
 
Érdemes felvállalni
 
Tripó István polgármester is köszönetet mondott mindazoknak, akik utat törtek, életben tartották és tartják az RMDSZ-t. Kitartást, erőt kívánt a fiatalságnak, akik átveszik a stafétabotot, azt sugallva nekik, hogy érdemes felvállalni a magyarság ügyét. Hodgyai Edit a Miskolczy Károly általános iskola igazgatónője, megyei tanácsos, a micskei iskola óriási fejlődéséről számolt be, valamint arról, hogy az intézmény újra önálló jogi személyként működik, ami az RMDSZ-nek köszönhető.
A beszédeket követően koccintottak a 20 éves fennállás örömére, majd pedig Bertalan Lajos díszoklevelekkel fejezte ki háláját a meghívott vendégeknek.
 
Paublusztig Anikó

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!