2010.03.31. 12:42

Kamarazene-est

<p>Bihar megy - Az Intermezzo Vonósnégyes lépett fel kedden este a nagyváradi Filharmónia koncerttermében. Egy Mozart és egy Debussy kvartettet szólaltattak meg.</p>

Az ötödik éve tevékenykedő vonósnégyes (Florin Avram - első hegedű, Kurucz Tibor - másodhegedű, Valer Minecan - brácsa, Trendler Mária - gordonka) műsorának első részében W.A. Mozart C-Dúr Vonósnégyesét (K.465, 1785, Bécs) adták elő. A mű első tételében a gordonka szólal meg először, amelynek dallamai mintegy felidézik Mozart olaszországi barokk emlékeit. Ezt követően a brácsa és az első hegedű szenvedélyesen felfelé ívelő dallamokat szólaltatott meg, idézve az erőt és a tömény konfliktust. A gyors főtételhez kapcsolódik a naív tisztaság zenei megjelenítése is. A második tétel már érett mesterre vall. Az előadók ráéreztettek a hangzás páratlan szépségére, tűnődő bánatára, áhitatós bensőségére. Az első hegedű hajlékony dallama és virtuóz ugrásai hangszeres bravúrról tanúskodott. A menüett sajátos színfoltot hozott, és a beleékelt c-moll trió is ezt sugározta. A Haydn-t idéző Finále hagyományos szerkezetű.

Impresszionizmus

A műsor második felében igényes kvartettet mintáztak meg az előadók, nevezetesen Claude Debussy I. g-moll Vonósnégyesét (op. 10, 1893.) A mű megírásához hozzájárult az, hogy Debussy részt vett a Párizsi világkiállításon, ahol felfigyelt a sajátos egzotikumra. E művében a hangzás és a színérték volt az elsődleges, amely a harmóniák és részletek végtelen finomságát tükrözik. 1893 és 1902 között jelentkezik a szerző újabb stílusa, atmoszférateremtő képessége, a fény-árnyék hatását jelző érzékelése. A négy előadó a modern kamarazene legnépszerűbb és legtöbbre becsült művét nyújtotta a hallgatóságnak. Debussya négy vonós hangszert miniatűr zenekarnak tekintette. A kvartett igen kifejezően adta elő a pregnánsan ritmizált és hajlékony fríg skálára épülő melódiát, a gyengéden daloló melléktémával együtt. A második dalformájú tétel, pengetett hangzataival szerenádhangulatot teremtett, a brácsa pedig éppenséggel egzotikus hatást keltett. Az első hegedű elevenséget kölcsönzött játékával. A középrész lírikus hangzásvilágát, szélesen ívelő trioláit is igen jellegzetesen mintázták meg, akárcsak a harmadik tétel lírai hangulatú ringató jellegét. A befejezés újra felidézte a hangzásbeli variációkkal a mű anyagát.

Tuduka Oszkár