ERDON Helyi hírek

2010.03.10. 18:03

Új foglalkozások a nagykárolyi kultúrházban

<p>Nagykároly - Új szakkörökkel bővül a nagykárolyi művelődési ház foglalkozásainak sora. A Nagykárolyi Kulturális Központ tájékoztatása szerint német néptánc és kulturális antropológia is helyet kap a sorban.</p>

Hiánypótlónak is nevezhetnénk azokat a foglalkozásokat, melyekkel bővül a repertoárja a nagykárolyi művelődési háznak. Az intézményben több állandó szakkör is működik, melyek egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek, míg vannak olyanok, melyek elvéreztek az érdektelenség oltárán. A román nyelvű színjátszócsoport több előadást is maga mögött tudhatott, majd - mivel tagjai tovább folytatva tanulmányaikat, elkerültek a városból - feloszlott. A magyar nyelvű amatőr színjátszócsoport is elkápráztatta néhány produkcióval a nagykárolyi közönséget, majd ez a csapat is szétszéledt, bár az utóbbi időszakban ismét folynak próbák, melynek keretében egy lelkes fiatal csapat készül kisebb produkciókkal.

Zenei téren azonban folyamatos a munkavégzés a művelődési ház berkeiben: együtteseknek, szólistáknak se szeri, se száma, valószínűleg nincs még egy város a megyében, ahol ennyi fiatal zenészpalánta lenne. Többen eredményesek közülük, hiszen úgy megyei, mint országos versenyeken sorra sikert aratnak fellépéseikkel, legalábbis az érmek és oklevelek magas száma erre enged következtetni.

Ezeken kívül a tánc kap még fontos szerepet a művelődési ház "életében". Ez az a foglalkozás, amely még népes tömeget tud megmozgatni. A napokban azonban új foglalkozásokat indítanak. Az oktatók együttműködési szerződést kötöttek az intézménnyel.

Szűcs Endre, a német néptánc oktatását vállalta magára. Korábban már volt hasonló jellegű próbálkozás a művelődési ház keretében, tájékoztatta lapunkat Georgescu Bogdan, a Nagykárolyi Kulturális Központ igazgatója, most újra felelevenítik ezt a szakkört. Már járnak a foglalkozásokra, igaz többségében csak felnőttek, de idővel remélhetőleg majd gyerekek is kedvet kapnak. Kedden 17 órától a diákokat, pénteken 15 órától általános iskolásokat, 16 órától diákokat és felnőtteket közösen várnak a foglalkozásra.

A magyar néptánc oktatás is újraindul, Borbély Csaba irányítása mellett: szombatonként délelőtt 10 órától az általános iskolások, 11 órától V-VIII. osztályos tanulóknak. Kulturális antropológia címszó alatt szervez előadásokat minden héten pénteken 18 órától Székely Sára. Ugyancsak ő, minden héten hétfőn 15–18 óra között népdalkört szervez, gyermekeknek és felnőtteknek egyaránt.

A foglalkozásokra a belépés ingyenes, helyszínük a Nagykárolyi Művelődési Központ (a volt Művelődési Ház) épülete.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!