ERDON Helyi hírek

2010.03.10. 12:59

Határ menti együttműködés az esélyegyenlőségért

<p>Nagyvárad - Szerda délelőtt sajtótájékoztatót tartottak a Nagyváradi Egyetemen. Cornel Antal rektor a mesterképzésre történő felvételi vizsgákról, Rodica Tomescu előadótanár pedig egy versenyről beszélt.</p>

Cornel Antal rektor az Egyetemi Szenátus március 8-i ülésének néhány határozatáról számolt be. Újdonságként megszavazták, hogy nyáron is lehessen felvételezni a mesterképzésre. Július 12-24. között értékelik az ebben az időszakban benyújtott dossziékat, július 25-28. fognak lezajlani a vizsgák azon szakok esetében, ahol szerveznek ilyeneket, július 25-30. között pedig kiteszik az eredményeket. Ősszel szeptember 6-17. között lehet beiratkozni, 18-21. között vizsgáztatnak, az eredményeket pedig 18-23. között teszik közzé. Jó hírnek számít, hogy a tarifák változatlanok maradtak (felvételi díj 150 lej, óvás 150 lej, beiratkozás 50 lej). Szintén elfogadták az államvizsgák nyári (június- július) és szeptemberi letételeinek proceduráit, az időpontokat a karok székhelyén fogják kifüggeszteni. Tizenkét fakultás ugyanakkor azt javasolta, hogy a dolgozatok megvédésén kivül legyen még egy próba, melyen felmérik a jelöltek szaktudását, illetve alapismereteit.

Francia fordítóverseny

Rodica Tomescu előadótanár arról tájékoztatott, hogy a kolozsvári Francia Kulturális Központ az idén is megrendezi a Mot a monde elnevezésű országos frankofón fordítóversenyt. Nóvumnak számít, hogy a Nagyváradi Egyetemen is szerveznek helyi fordulót, huszonöt, 2 fős csapat nevezett be. Azt a feladatot kapták, hogy március 8-17. között fordítsák le Kossi Efoui togói származású, jelenleg Franciaországban élő írónak egyik regényét. Az ünnepélyes eredményhirdetésre és díjkiosztásra március 31-én kerül sor a kincses városban, erre az érintett szerző is meghívást kapott.

Raul Derecichei, a Student Pro diákszövetség vezetője arról beszélt, hogy ismét útjára indítják azt a karavánt, melynek célja az egyetemnek a középiskolákban történő bemutatása. Az eddigiektől eltérően ezek a találkozások hosszabb időtartalmúak s interaktívak lesznek. Tizenöt nagyváradi és egyéb tíz Bihar megyei tanintézetet keresnek fel, valamint a célpontok közt szerepelnek Hunyad, Fehér, Máramaros, Beszterce-Naszód, Arad, Szatmár, Szilágy és Kolozs megyei líceumok is.

Határ menti együttműködés

Dr. Vasile Marcu professzor bejelentette: a Román-Magyar Határ menti Együttműködési Program 2007-2013 keretében közös projektet indított a Nagyváradi Egyetem és a Debreceni Egyetem hajdúböszörményi kirendeltsége. Az együttműködés a transzfrontális multietnikus oktatásban érvényesülő esélyegyenlőségért elnevezésű kezdeményezés célja, hogy a két felsőoktatási intézmény tapasztalatot cseréljen, a pedagógusok közös képzéseken vegyenek részt, és úgy fejlesszék a képességeiket, hogy az tekintettel legyen a többnemzetiségű környezet sajátosságaira. A távlati tervek közt ugyanakkor a témába illeszkedő tankönyvnek a kiadása is szerepel. 

Ciucur Losonczi Antonius

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!