ERDON Helyi hírek

2010.03.09. 13:31

Az idén kezdődhet a hídépítés

<p>Nagyvárad - A Szilvásként ismert városrészben és Ősi negyedben két közúti híd fog élpülni. Az elképzelések szerint mindkét beruházás megvalósítása még az idén elkezdődik.</p>

Ilie Bolojan Nagyvárad polgármestere bejelentette, hogy a jövő hét szerdán és csütörtökön délelőtt tíz órai kezdettel szakértői közvitát rendeznek a Körös fölött megépítendő két híd kapcsán. A Szilvás negyedben az olasz Macio cég legkésőbb májusban meg kell kezdje a kétsávos, járdával, bicikliúttal ellátott fémszerkezetes híd építését, mely a Dragos Voda és  a Facliei utcákat köti majd össze. „Amennyiben májusig megkezdik a munkát, akkor a helyi költségvetésbe belefoglaljuk egy körgyűrű megépítésének költségeit is” - tette hozzá a polgármester. A pontonhíd helyén épülő, szintén kétsávos, járdával, bicikliúttal ellátott közúti híd esetében már valamivel nehezebb dolga van az önkormányzatnak, mivel öt terv közül kell kiválasztani a legoptimálisabbat. A polgármester elmondta, hogy egy betonszerkezetű híd több pénzbe kerül és hosszabb ideig is tart a megépítése, de egyelőre még nem született döntés arról, hogy melyik variánst választja az önkormányzat. Elárulta azonban, hogy a megfelelő variáns kiválasztásánál figyelembe veszik az árat, a megépítési időtartam hosszát, illetve az esztétikai szempontokat is.
 
Nehézforgalom nélkül
 
Az Ősi híd is kétsávos lesz, melyen járda és bicikliút is lesz. Érdekesség, hogy ez a híd nem lesz merőleges a Körösre, mivel figyelembe kellett venni azt, hogy az az önkormányzat telkein épüljön meg, mert különben kisajátításokat kellene eszközölni, ami neglehetősen hosszú időt venne igénybe. A polgármester tisztában van vele, hogy a Sovata utcai tömbházakban lakók nem örülnek majd az új hídnak, de minden más váradi számára csak pozitív hatásai lesz annak, ha megvalósul ez az infrastrukturális fejlesztési terv. Bolojan kijelentette, hogy erre a hídra nem engedik majd fel a nehézforgalmat, illetve e híd megépülése után a Decebal úton leszűkítik az utat az autóforgalom elől olyanformán, hogy a villamossinre ne lehessen autóval felhajtani. A polgármester reményei szerint ezzel gördülékenyebbé válik majd a tömegközlekedés, amely arra késztetheti az embereket, hogy a városban inkább villamossal közlekdjenek. A polgármester hozzátette, hogy a hídépítéssel egyidejüleg azon a környéken el kell kezdeni a partrendezési munkálatokat is, és további zöldövezeteket kialakítására is késznek mutatkozott az Ősi strand környékén.
Pap István

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!