ERDON Helyi hírek

2010.02.10. 16:06

Pótvizsgákról, tandíjakról döntöttek

<p>Nagyvárad - A Nagyváradi Állami Egyetem hallgatóinak kérésére a szenátusi gyűlésen döntés született arról, hogy minden vizsgaidőszak után legyen lehetőség a pótvizsgázásra, illetve jegyjavításra.</p>

A Nagyváradi Egyetem rektora, Cornel Antal szerdai sajtótájékoztatóján ismertette azokat a döntéseket, melyeket a szenátus hozott legutóbbi gyűlésén. A felsőoktatási tanintézet hallgatói több változtatást inditványoztak a vizsgaidőszakkal és pótszeszióval kapcsolatosan. Az első olyan nagyobb változás mely életbe lépett, arra vonatkozik, hogy ne csak ősszel, hanem mindkét félévet záró vizsgaidőszak után legyen egy hét pótszesszió, amikor is a vizsgán elbukott hallgatók, újra megpróbálhatnak átmenő jegyet szerezni, ugyanakkor, akik nagyobb osztályzatot szeretnének elérni, azok számára is adott legyen egy újabb lehetőség.

Téli, nyári, őszi szesszió

Eddig csak az őszi pótszesszió idején volt lehetőség úgy az elmaradt vizsgákat letenni, mint az osztályzaton javítani. Az első pótszesszió jövő héten, február 15 és 20 között szervezik meg. Mivel az egyetemisták jelenleg vakációznak, az elmaradt vizsgával rendelkezőknek van idejük felkészülni a pótszesszióra. A nyári vizsgaidőszakot követően június 20. és 26. között lesz lehetőség a javításra. A rektor hozzátette, hogy a jövő héten sorra kerülő vizsgákra csak az első félévben tanult tantárgyakból lehet újra vizsgázni, ez érvényes a nyári szesszióra is. Az őszi pótvizsgaidőszakban viszont ugyanúgy az első, mint a második féléves tantárgyakat is le lehet tenni. A szenátus azért is hagyta jóvá a hallgatók kérését, mert már több romániai tanintézetben hasonlóképpen biztosítják a pótvizsgázást.

Tandíjak befizetése

Cornel Antal kifejtette: a tandíjak befizetési határidejével kapcsolatosan a hallgatók azt kérvényezték, hogy legyen több határidő megszabva. Ez azért indokolatlan, mert az eddigi három határidő (október 15, január 10 és május 30) lejárta előtt részletekben is lehet fizetni. „Ha egy hallgató rendelkezik 100 lejjel, akkor bármikor bemehet vele a pénztárhoz fizetni. Akár havonként ennél kisebb öszegekkel is” – hangsúlyozta Cornel Antal. Arról is tájékoztatott, hogy mint minden évben, idén is megszervezik a februári államvizsgát, illetve a mesterképzők záróvizsgáját. Eddig öt fakultás jelezte az erre vonatkozó időpontokat.

Mészáros Tímea

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!