ERDON Helyi hírek

2010.01.20. 12:35

Teljes átalakításra lenne szükség

<p>Nagyvárad - A tavalyi eredményekről, újdonságokról számolt be Cornel Antal, a Nagyváradi Egyetem rektora a szerdai sajtótájékoztatón. Van, amit különféle okok miatt nem sikerült megvalósítani.</p>

Tavaly egy két hektáros területet kaptak Nagyvárad Helyi Tanácsától, több épülettel, szemközt az egyetem főépületével. Ott alakították ki a vizuális művészetek karának székhelyét, bővítik a közgazdasági kart, s ott lesz többek között az egyetem kutatási székhelye is. Egy másik épületben, mely szintén az említett területen van, a diákszervezetek kapnak majd helyet, s lesz egy tágas klubtermük is.

A tavalyi év folyamán visszakapták a politológia tanszék épületét, megnyitották az egyetem sporttermét, berendezték az építészeti tanszék székhelyét, korszerű fogorvosi rendelő nyílt a praktizáló diákok számára, hangzott el. Emellett bevezették a jelenléti íveket a hallgatók számára, s szigorították a tanárok tevékenységének ellenőrzését.

Tandíjkifizetés számítógépen

Folyamatban van az Uniweb számítógépes program bevezetése az egyetemen, mely sok munkától kíméli majd meg a titkársági alkalmazottakat és könnyíti majd a különböző adatokhoz való hozzáférést adiákok számára. Már hónapok óta zajlik a hallgatók adatainak a betáplálása, egyelőre csak a közgazdasági karnál fejezték be, s ott már használták is a felvételi során. A tegnapi szenátusi ülésen megszavazták, hogy alakuljon egy bizottság, mely siettetni fogja a folyamatot. Amikor a végére érnek, minden hallgató megnézheti e jegyeit a személyi szám és egy kód betáplálásával. Az egyetemi díjakat szintén ki lehet majd fizetni ennek a programnak a segíségével, sorbanállás nélkül, mondta az egyetem rektora.

Zajlik az egyetemi könyvtár felszerelése. A könyvek egy része már a polcokon van, a többinek még nincs helye, további polcokra, egyéb bútorokra van szükség.

Átlakítás kell

A tavalyi év egyik sikertelensége, hogy nem tudták befejezni a diákszálló felépítését, mivel nem jutott rá pénz. A másik: nem sikerült alapjaitól átalakítani az egyetemet. „Ez egy fájdalmas folyamat lesz és nagyon erős az ellenállás” -mondta a rektor. Az egytemi karok számának csökkentéséről, laboratóriumok összevonásáról lenne szó többek között, ám a rektor ilyen irányú kezdeményezését a szenátus rendre leszavazza, tudtuk meg.

Egyelőre az egyetem szenátusa 17 olyan szak végleges megszűntetéséről döntött, ahol már évek óta nincs beiskoláztatás. Néhány példa: a textilművészeti, valamint a kerámia, üveg és fémmegmunkálási szak, a heggesztés mechanikája, mezőgazdasági felszerelések, finommechanika és nanotechnológiák, művészettörténet, régészet, olasz nyelv-idegen nyelv, olasz nyelv-román nyelv, baptista teológia.

Neumann Andrea

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!