2009.04.24. 14:48
Sok érdeklődő, kevés állás a börzén

Bihar megye - A nagyszámú gyülekező
miatt pénteken negyedórával a
meghirdetett kezdési időpont előtt
nyitották ki a Sakszervezetek
Művelődási Házának kapuit. A
munkahelyek száma ellenben kevesebb volt, mint
máskor.

Hatalmas tömeg áramlott
be péntek reggel kilenc óra
előtt a nagyváradi Szakszervezetek
Művelődési Házába.
Más alkalmaktól eltérően most
szinte mindenütt kisebb nagyobb sorok
képződtek, nagyon kevés céget
kerültek el a
munkavállalók. A
kínálat viszont más évekhez
képest jelentősen szegényesebb volt.
Míg 2006-ban 85, 2007-ben 87, 2008-ban 60
cég ajánlott fel munkahelyeket a
Nagyváradon megszervezett
általános
állásbörzén, idén 38
cég jelentkezett (az ügynökség
munkatársai 95 céggel vették fel a
kapcsolatot). A korábbi 1102, 1298, illetve 1390
szabad munkahelyhez képest pedig az idén
602 volt a szabad állások száma, s
ezek közül 78 szólt
felsőfokú
végzettségűeknek.
A kínálatról
Egyéb részletek a
kínálattal kapcsolatban: ezúttal
nem ajánlottak munkahelyeket
közgazdászoknak, kevés asztalost
kerestek, s még a nagyáruházak is
mindössze néhány eladói
munkahelyet ajánlottak fel. A legtöbb
munkahellyel a Turism Felix
állt elő - szám szerint 59-et
ajánlott, többek között
pincéreket, szakácsokat konyhai
kisegítőket keresett - a CIAC
pedig 70 munkahelyet ajánlott fel: egyebek
mellett kőműveseknek, ácsoknak,
szerelőknek, lakatosoknak, hegesztőknek
ajánlott munkahelyet. Kerestek
továbbá kereskedelmi
ügynököket,
földmérőket, varrónőket,
biztosítási ügynököket,
készruha készítőket, hogy
csak néhányat említsünk.
Nagyon sok érdeklődőt vonzottak a
kereskedelmi ügynöki állások,
és sokan álltak sorba a
nagyáruházak standja előtt is, pedig
mindössze néhány eladót
kerestek. A Tricostar cég
képviselőjétől megtudtuk:
nála mindössze öt
munkavállaló jelentekzett, s három
felelne meg, de sokkal több alkalmazottra lenne
szükség. Varrónőnek még
képzetlen személyeket is
felvennének, modta a cég
képviselője. Ők kezdetben
minimálbért kapnak, viszont a
későbbiekben a fizetésük
eléri a 920 lejt, s a cég
étkezési jegyeket és
szállítást is biztosít.
Helyben is alkalmaztak
Néhány
álláskeresővel is
elbeszélgettünk. Közöttük
volt, aki bizakodó volt, viszont a
legtöbben elpanaszolták, hogy nem
találnak a képzettségüknek
megfelelő munkahelyet. Péntek
délutánra elkészültek az
első összesítések. Amint
Maricica Juca, a Bihar megyei
Munkaerő-foglalkoztatási
Ügynökség munkatársa lapunknak
elmondta, 1150 munkavállaló vett
részt a rendezvényen,
közülük 15-en kisegítő
iskolák végzős tanulói
voltak. 93 jelentkezőt válogattak ki a
munkaadók további
megbeszélésekre, 4 személyt pedig
azonnal alkalmaztak: egyiküket
lábbelikészítőként,
kettejüket eladóként, egy
személyt pedig
pénztárosként.