2009.03.16. 11:53
Bolsevik módszerek vagy megszokott politikai manőverek?

Bihar megye - Még nincs egységes kép a
Magyar Polgári Párt Bihar megyei
szervezetében a múlt hét végi
országos pártkongresszuson
történtekkel kapcsolatban.

A hétvégi
tisztújító
kongresszuson történtekről -
ahonnan a Bihar megyei küldöttség
testületileg kivonult - Zatykó
Gyula az MPP
nagyváradi elnöke az erdon.ro-nak elmondta:
„Mivel egy éves a párt,
ezért volt egy ünnepi része is a
kongresszusnak, így a küldöttek
mellett vendégek is jöhettek a
rendezvényre. De ez volt a csali, mert a
Gyergyószentmiklóson megtartott
eseményre a távolabbi
megyékből inkább csak a
küldöttek mentek el. Amikor
odaértünk, akkor láttuk, hogy a
küldöttek és a vendégek is
küldöttcédulát kaptak,
ráadásul ezek a cédulák
csak annyiban különböztek, hogy az egyik
valamivel világosabb zöld volt, mint a
másik. Ott felmerült a
kérdés, hogy szavazhatnak-e a
vendégek. Erről csak a küldöttek
szavazhattak, de nem alakult
szavazóbizottság, Szász
Jenő elnök az ő
sasszemével állapította meg, hogy
ki szavazott.
Azt a javaslatomat is elutasította, hogy a
küldöttek üljenek külön a
vendégektől. Amikor láttuk, hogy
össze akarják mosni az
ünnepséget a kongresszussal, akkor
kivonultunk. Én nem fogadom el a szavazás
érvényességét” -
fogalmazott Zatykó. „Utoljára
49-ben a bolsevikok csináltak ilyesmit. Mi nem
tudtuk vállalni azt, hogy egy olyan párt,
amelyik a választás
szabadságát tűzi
zászlajára, nem biztosítja a
választás szabadságát.
Egyébként nem harminc ember vonult ki a
teremből, ahogy azt az elnök nyilatkozta,
hanem 136, ha azt vesszük alapul, hogy
végül 289 érvényes szavazat
volt.” „Nem hiszem, hogy
pártszakadáshoz vezethet ez a
probléma - fejtette ki
véleményét Zatykó a
várható
következményekről - „ezt a
problémát úgy lehet megoldani,
hogy megkérdőjelezzük az
elnökség
legitimitását.”
Mindent vagy semmit
Lengyel György az
MPP Bihar megyei szervezetének
elnöke a következőképpen
vélekedik a történtekről:
„nem tartom annyira súlyosnak a dolgot,
hogy ennek pártszakadás legyen a
vége. Mi azért vonultunk ki, mert
ügyrendi kérdésekben nem
értettünk egyet, de arról még
nem nyilatkoznék, hogy elfogadjuk-e vagy sem a
kongresszus eredményeit, mert elméletileg
még az is elképzelhető, hogy a Bihar
megyei szervezet elfogadja kongresszus
döntéseit. Én nem nyilatkozhatom a
bihari elnökség másik tizenegy tagja
nevében.” Lengyel György
hozzátette: „Nem akarjuk, hogy egy
második RMDSZ legyen az
MPP-ből, ahol nem veszik
figyelembe a saját alapszabályzatukat.
Erről szóltak az SZKT-k
is, játszadoztak az alapszabályatattal
kényük-kedvük szerint. Szóval
az MPP-ben sem történt
semmi olyasmi, ami más pártokban meg ne
történt volna.” Végezetül
Lengyel György kijelentette, hogy az
elnökség vagy mindent elfogad abból,
amiről a kongresszuson döntés
született, vagy mindent elutasít.
„Én nem látok köztes
megoldást” - zárta szavait
Lengyel György.