Jazztitánok nyugodt koncertje

Mint ahogy azt már megszokhattuk, az idén

kéthetente igényes jazzkoncertek

szervezésével örvendezteti meg a

nagyváradi közönséget a

Posticum Egyesület.

Ezúttal László

Attila gitáros és

Oláh Kálmán

zongorista kvartettje látogatott el

hozzánk. A négyes Mohay András

dobossal és, Lattmann Béla

betegsége miatt, Barcza Horváth

József bőgőssel lépett a

publikum elé jazzstandardekkel és a

zenekar tagjainak saját

kompozícióival. A közelmúlt

igen kellemes tapasztalatai felfokozhatták a

várakozásokat a kvartett

fellépése előtt, talán

ezért is történhetett meg az, hogy a

László Attila - Oláh

Kálmán kvartett nem volt rám

akkora hatással, mint mondjuk a KLB. trió

vagy Balázs Elemér csapata. Az is a

magyarázat lehet erre, hogy a négyes azt

a nagyon nyugodt, kiérlelt jazzmuzsikát

játssza, amely tőlem egy kissé

távol áll, és amely talán

jobban illik egy előkelő, a finom falatok

mellett finom élő muzsikát is

felszolgáló sokcsillagos

étterembe, mint a Jazzlandbe, ahol, egyéb

ingerek híján egy idő után

már lankad a közönség

koncentrációja. A leírtak persze

nem minősítik a zenét, csak az

objektív körülmények

hozták magukkal azt, hogy ezen a

csütörtök estén, e

már-már éjszakába

hajló koncerten valamivel több zajosabb

lendületesség jót tett volna a

hallgatóság

kedélyállapotának. Vagyis

több olyan pörgősebb dalt is szivesen

hallgattunk volna, mint amelyek a két

részre osztott koncert két

végén felcsendültek.

Igényes

érzékenység

A hangosítás nem volt

tökéletes, ugyanis ott ahol én

ültem - hátul - , a nagyon is

meghallgatásra érdemes zongorafutamokat

elnyomta a nagybőgő hangja, és

érzésem szerint

László Attila

elég bátortalanul nyúlt a

hangszeréhez, legalábbis az én

fokmérőm szerint. Ezen a koncerten az

éppen születésnapját -

stílusosan zenéléssel -

ünneplő Barcza Horváth József

játékát éreztem a

legmeggyőzőbbnek, nemcsak azért, mert

az ő hangszere szólt a legjobban

kivehetően, hanem mert szólóival is

elkápráztatta az egyébként

teltházas koncert

közönségét. Emellett Mohay

András néhány rövid

dobszólójával lobbantotta fel a

kedélyeket, a dobszólók

néminemű zajosságukkal,

kontrasztjukkal kellemesen hatottak a nyugodt zenei

áramlás közepette. A koncert

egésze jó benyomást keltett,

különösen a nagy

érzékenységgel előadott

líraibb hangvételű dalok maradnak

emlékeztesek számunkra. És mivel a

váradi jazzrajongó

közönség

igényességéhez egyre

kevésbé férhet

kétség, nyilván nem

engedhették el a négyest

ráadás nélkül.