2009.01.18. 12:30
Egyelőre elmarad a zöldház program

A Környezetvédelmi Minisztérium
egyelőre meghatározatlan időre
elhalasztotta azon vállalatok
listájának közlését,
amelyel a zöldház program kivitelezői
lettek volna.

Az engedéllyel rendelkező vállalatok
listájának közlésének
elhalasztása gyakorlatilag az egész
program megkezdésének az
elhalasztását jelenti.
A zöldház programban magán és
jogi személyek egyaránt részt
vehettek volna. Támogatásként a
magánszemélyek a beruházás
90 százalékát kaphaták
volna meg, de nem többet 25 ezer lejnél.
Eddig is szereltek már fel napelemeket,
hőszivattyúkat az országban, de a
magas árak, és a
beruházások hosszas
megtérülése miatt nem terjedhettek
el a kellő mértékben. Ezen akart
változtatni a meghírdetett
zöldház programmal az előző
kormány. Ráadásul környezet
kimélése mellett az ilyen
berendezésekkal körülbelül 60
százalékkal kevesebbe kerül a
melegvíz-ellátás és 30
százalékkal a fűtés. Az
előző kormány 520 millió lejt
szánt erre programra, amiből 400
millió lejt – körülbelül
110 millió eurót –
magánszemélyek igényelhettek
volna, a tulajdonostársulások és
civil szervezetek mellett.
Az okok
Január hónap derekán Nicolae
Nemirschi környezetvédelmi miniszter egy
sajtótájékoztatón
jelentette be, hogy a Környezetvédelmi
Alapot Kezelő Ügynökség nem
publikálta ezeknek a cégeknek a
listáját, mivel nem osztották
szét a programhoz szükséges
pénzösszeget. Ráadásul a
szakminiszter három gondot is megnevezett, ami
miatt egyelőre stagnál az ügy. Nem
tartják helyesnek, hogy eredetileg azt az elvet
követték volna, hogy a jelentkezés
sorrendjében fogjanak a munkához, ami a
miniszter szerint nem eléggé
átlátható módszer. Azt sem
tisztázták, hogy e programban
részt vehetnek-e a nyaralóházak
korszerűsítésével is. Azt is
gondnak nevezte a miniszter, hogy ilyen
berendezéseket nem gyártanak az
országban, és a gazdasági
válság idején nagy anyagi
megterhelést jelentene az import.
Péter I. Zoltán