ERDON Helyi hírek

2008.12.22. 13:24

Rádióangyal teljesítette a kivánságokat

<p>Nagyvárad - December 22-én, hétfőn az egyik váradi étteremben lezajlott gálaműsorral és ajándékosztással zárult a Partium Rádió Angyal elnevezésű projekt. Több tucatnyi gyermek vett részt a rendezvényen.</p>

Sorbán Attila főszerkesztő elmondása szerint az általa vezetett rádióadó alapkoncepciójához tartozik, hogy tevékenyen jelen legyen a helyi közösség életében. Pár hónappal ezelőtt többek közt ezért fordultak azzal a felhívással a hallgatókhoz, hogy a lehetőségekhez mérten teljesítik  a szerkesztőségük címére levél formájában elküldött kivánságokat. Több mint mint kétszáz kérés érkezett be hozzájuk, melyek közül körülbelül nyolcvanat sikerült valóra váltaniuk. Ennek megfelelően voltak, akik mozdonyt irányíthattak, elefántot simogathattak, míg mások kamiont vezethettek vagy szobabiciklit kaptak ajándékba. A Partiumi Rádió Angyal  projekt lezárásaképpen hétfőn az egyik nagyváradi étterembe invitálták a levélbeküldő gyermekeket.

A kicsiket értelemszerűen egy fehér ruhába öltözött "szellemlény" fogadta (Kurta Noémi szerkesztő személyében), a minőségi szórakoztatásról pedig az Árkádia Gyermek- és Ifjúsági Színház Liliput Társulatának a tagjai gondoskodtak. A jelenlevők nagy örömére kisvártatva a Télapó is feltünt (akit polgári nevén Lélek Sándor Tibor hívnak és bábszínész a mestersége), ajándékcsomagokat osztogatva az apróságoknak. Akik óhajtották, a nagy szakállúval készült közös fényképen örökíthették meg az eseményt, hogy felnőttkorukban is vissza tudják idézni az emlékezetes pillanatokat.

Ciucur-Losonczi Antonius

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!