ERDON Helyi hírek

2008.11.22. 13:20

A Kölcsey csapata lett az első

<p>Szatmár megye - Ady Endre születésének 131. évfordulóján és a Nyugat című folyóirat megjelenésének 100. évfordulója tiszteletére szervezett rendezvénysorozat keretében tegnap délután került sor az Ifjú szívekben élek címmel meghirdetett pódiumvetélkedőre.</p>

A középiskolás diákok számára meghirdetett versenyen ezúttal a három szatmárnémeti magyar középiskola csapatán kívül a miskolci Montázs Drámapedagógiai és Közművelődési Egyesület Ficak Színházi Nevelési Csoportja vett részt. A Hám János Római Katolikus Iskolaközpont csapata Minden, ami volt, minden, ami van címmel mutatott be előadást, Szent kéj a csók és szent az élet című pódiumműsorral lépett színpadra a Kölcsey Ferenc Főgimnázium csapata, míg a Református Gimnázium csapata A jelszó: egymást túl kell licitálni című előadással lépett fel. A zsűri döntése alapján a vetélkedő első helyezettje a Kölcsey csapata lett, a csapat tagjai: Hermann Szabolcs, Horvát Jerald, Jakab Kárin, irányítótanár: Nagy Gyula.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!