Kis nemzetek csak magukra számíthatnak

A hűvös, már estébe hajló késő délutánon talán 60–70-en vettek részt a megemlékezésen, melynek elején Varga Róbert történelem tanár idézte fel, hogy 1945 után egy nemzetidegen rendszert erőltettek a magyarságra, melynek a történelem során már nem először volt mersze tiltakozni ez ellen, akár fegyveres harc árán is. A történtek egyik tanulsága, hogy a kis nemzetek csak magukra számíthatnak, a „világra" csak akkor, ha annak érdeke a segítségnyújtás.

Egykoriak, maiak

Kovács Zoltán polgármester a szabadságharc mihályfalvi vonatkozásairól szólva arra a 31 személyre emlékezett, akik – mint fogalmazott – felvállalták az egységes nemzet eszméjét, vállalták véleményüket, ellentétben sok mai lakossal, akik például hírportálok fórumainak névtelenségébe burkolóznak. Fel is olvasta a névsort, feltéve a (költői) kérdést: a 2008-ban emlékezők tükrözik-e azt a társadalmi összetettséget, amit a 31 név hajdani viselői? Szabó Ödön, az RMDSZ megyei ügyvezető elnöke Cseke Attila beszédét olvasta fel, ami pár héttel korábban, az úgynevezett Mihályfalvi Csoport nagyváradi emléktáblájának leleplezésekor hangzott el.

Verssel, énekkel, koszorúkkal

Az 56-os eseményeket általában csak Magyarországhoz kötik, pedig mi tudjuk, hogy az egymással és a nemzettel vállalt közösségért Romániában is járt halálbüntetés, meghurcolás, hangzott el. A beszédek után a GGG Irodalmi Stúdió tagjai szavaltak, a Városi Kórus pedig Verdi Nabucco című operájából a Rabszolgák kórusát idézte. A koszorúzások rendjén az Erdélyi Magyar Vitézi Rend, a Polgármesteri Hivatal, a helyi RMDSZ, MPP és MIDESZ, a református egyházközség, a Zelk Zoltán iskola és a megyei RMDSZ koszorúja került a feltámadó phoenix madár „szárnyai alá". Az ünnepség a himnusz dallamaival ért véget.