Emlékezni és emlékeztetni kell a mezőbikácsi áldozatokra

Mint ahogyan Kupán Árpád Mezőbikácsi hősök és áldozatok a 20. század első felének tragikus sodrában című könyvében is olvasható, 1944. szeptember 27-én az előrenyomuló román hadsereg katonái és az őket kísérő katonai ruhába bújt önkéntesek lepték el Mezőbikácsot. Itt, lévén a lakosság vegyes összetételű, tömegmészárlásra és nagyobb atrocitásokra nem került sor. Végül "csak" öt személyt gyűjtöttek be, akiket minden törvényes eljárás nélkül sortűzzel kivégeztek. Fehér Miklósnak, Orosz Györgynek, Rostás Birinek, Takács Mihálynak és Varga Györgynek nem volt semmi felróható bűnük azon kivül, hogy magyarok voltak, így tulajdonképpen a nemzeti gyűlöletnek lettek az áldozatai.

A szombat délutáni engesztelő szentmisén Szent Máté könyvéből  szólt az evangélium. Prédikációjában Somogyi Imre atya kiemelte: a hatvannégy évvel ezelőtti szeptember 27-e szomorú nap volt a mezőbikácsiak életében. Az akkor történtekre kell napjainkban is emlékezni és emlékeztetni, azokra az áldozatokra, akik ártatlanul adták az életüket. Bár neveik nincsenek kőbe vésve, az emléküket mélyen a szívünkbe zártuk.

Közbeszólt a gonoszság

- Amikor ezek az emberek azt hitték, hogy az első és a második világháború borzalmai után végre csend és nyugalom következik, akkor a rosszindulat és gonoszság közbeszólt, s szertefoszlatta a reményeiket. Évtizedekig nem volt szabad emlékezni rájuk, a hozzátartozók is legfeljebb annyit tehettek, hogy gyertyát gyújtottak értük. A hozzájuk hasonló hősök és vértanúk nevét azonban mindig megjegyzi a történelem, hirdeti, hogy csodálatos dolgokat tettek, mert bátrak voltak és merészek. "A mezőbikácsi áldozatokra emlékezni és emlékeztetni kell. Ezzel nem sebeket akarunk feltépni vagy másokat vádolni, csupán felkiáltó jelként figyelmeztetni szeretnénk mindenkit: tanuljon a történtekből és gondoljon arra, hogy a bosszú sohasem vezet jóra", hangsúlyozta a tisztelendő.

Ciucur L. Antonius