A dicséret növeli a munkakedvet

Míg más országokban a cégek irányítói tudják, hogy a jól elvégzett feladatért az elismerés valósággal szárnyakat ad, növeli a munkakedvet, addig a magyar vállalatoknál, hivatalokban ez a fajta ösztönzés egyelőre alig lelhető fel, inkább a fenyegető számonkérésen van a hangsúly.

A magyarországi hétköznapokban tapasztalható általános rosszkedv, elbizonytalanodás egy színházban játszódó tragikomédia alaphelyzetére hasonlít, amikor mindenki másnak hiszi a társait, mint amik, és az ebből adódó félreértések, egymás melletti elbeszélések kuszasága idézi elő a konfliktust – állítja Aszalós Péter pszichodramatista, aki 15 éves szakmai tapasztalatát osztotta meg az MTI-Press felkérésére. Megítélése szerint a félreértések valójában az újtól való félelem érzésére vezethetők vissza, mert a gyors társadalmi változások kényszerétől hajtva fel kell adnunk komfortzónánk egy részét – életünk biztonságot, kényelmet nyújtó megszokott kereteit –, és ismeretlen vizeken evezve vagyunk kénytelenek megméretni magunkat. – Márpedig erre a kihívásra nem készültünk fel, gyakran eleve hiányzik hozzá az önbizalom. E nélkül pedig a mások iránti bizalom is megcsappan, gyanakvóvá válhatunk, bezárkózunk, ami pedig zavaróan hat a hétköznapi kapcsolatokra – hangsúlyozza a szakember. – Nyitottság nélkül, szorongva viszont sokszor eleve rosszat feltételezünk a másikról, ellenséget látunk benne, és így mi is támadóan lépünk fel, miközben minket is állandó kisebb-nagyobb támadások érnek. Mindennapi példa lehet erre, amikor valakit figyelmeztetünk, hogy égve felejtette parkoló autója lámpáját. A jó szándékú gesztusra gyakran durva választ kapunk, keresetlen szavakkal küldhetnek el melegebb égtájra. Az apró kis sokk persze nem tesz jót a közérzetünknek.

A pszichológus úgy véli, hogy mindez a jelenség nem új keletű, alighanem például a római birodalom összeomlása idején élt elődeink is hasonló módon reagáltak a gyorsan változó idők szavára. Ám Kelet-Közép-Európa népeit a Nyugatétól eltérő társadalmi fejlődés, a feudális maradványok is nagyobb mértékben próbára teszik az értékrend zavarai, a felszínen maradás küzdelmei közepette.

– A mai ideges, ingerült atmoszféra sok egyéb mellett arra is visszavezethető, hogy nálunk alig 150 éve még fellelhető volt a jobbágyság. Az ősök alárendeltségéből fakadó viselkedési minták levetkőzéséhez néhány generáció kevésnek bizonyult, az utódok máig nem tudták teljesen levetkőzni. Ezzel szembesülhetünk például a hivatalokban, ahol az alkalmazottak a megszeppent ügyfelet fölényes, lekezelő hangnemben egzecíroztatják – magyarázza Aszalós Péter. – A kisebbrendűségi érzés átkát cipelve persze eleve nehezebb új munkahelyet találni, vagy akár felhőtlen párkapcsolatot kialakítani. A helyzetet súlyosbítja a hagyományokra épülő poroszos tekintélyelvű iskolarendszer, aminek következményeként a magasabb pozícióba került emberek nem ritkán a felelősség vállalása helyett a hatalom gyakorlásában élik ki ambícióikat, szívesen tetszelegnek a másokon uralkodás szerepében. A felelősség áthárítása, a döntés tovább passzolása mögött többnyire kishitűség, a kudarctól és az érte járó büntetéstől való félelem rejlik. A tetteink következményeivel való szembenézés elkerülésének, az aktatologatásnak finom technikái alakultak ki, ami a gyakorlati életben további zavarokat, újabb és újabb bizonytalan helyzeteket teremt, amelyektől bárki hajlamos kijönni a sodrából, idegessé válni.

Fenyegető számonkérés

A szakember szerint kisebbrendűségi érzés lappang a hazai gyakorlatban szűkmarkúan mért dicséretek mögött is. Mint kifejti, amíg más országokban a cégek irányítói tudják, hogy a jól elvégzett feladatért az elismerés valósággal szárnyakat ad, növeli a munkakedvet, addig a magyar vállalatoknál, hivatalokban ez a fajta ösztönzés egyelőre alig lelhető fel, inkább a fenyegető számonkérésen van a hangsúly. A napi kapcsolatok szintjén is sokan fukarkodnak mások elismerő hátba veregetésével, mert hibás szemlélettel attól tartanak, hogy társaik felértékelése együtt jár az ő leértékelődésükkel. Ez a fajta kicsinyesség pedig sok esetben kerékkötője a magyarokra jellemző kreativitás kibontakozásának. A közös örömet, önbizalmat adó siker helyett marad a lehangoló középszerűség, „a ha nem csinálok semmit, abból baj nem lehet” hervasztó mentalitás.

– A sárga irigység is e logikára vezethető vissza. A mások sikere, gyarapodása ahelyett, hogy egészséges versengésre sarkalna, szembesít azzal, hogy nekem netán szerényebbek a képességeim, amitől fojtott düh lesz úrrá rajtunk, legszívesebben összetörnénk a tükröt – mutat rá Aszalós Péter. – Még a kapcsolatokban olykor görcsként elő-előtüremkedő sértődés alapja is legtöbbször a félelem. Azt gondoljuk, hogy a másik meg akar bántani minket. Holott többnyire csupán egy sutára sikerült gesztusról vagy félreérthető megjegyzésről van szó. De rossz reagálásunk következtében egy értékes kapcsolat mehet tönkre. A magunk mögött bevágott ajtón aztán kínos lehet a bocsánatkérő kopogtatás…