ERDON Bulvár

2010.03.03. 12:00

A megmérgezett folyó - kiállítás Brüsszelben

<p>A megmérgezett folyó címmel a tíz évvel ezelőtti tiszai ciánszennyezés következményeit bemutató dokumentumfotó-kiállítás nyílt kedden Brüsszelben az Európai Parlament (EP) székházában, részben az MTI fotóriporterei által készített felvételek felhasználásával.</p>

A kiállítás, amely Közép-Európa egyik legsúlyosabb ökológiai katasztrófájának állít emléket, felhívja a figyelmet az aranykitermelésben alkalmazott cián súlyos veszélyeire, és "egyszersmind arra a felelősségre figyelmeztet drámai erővel, amelyet természeti környezetünk védelméért mindannyian egyetemesen viselünk" - olvasható a tárlatra szóló, Áder János fideszes EP-képviselő által aláírt meghívóban. A péntekig látható kiállítást Áder János és Jo Leinen, az Európai Parlament környezetvédelmi, közegészségügyi és élelmiszer-biztonsági bizottságának elnöke nyitotta meg. Beszédet mondott Szalay Ferenc, Szolnok polgármestere is.

Áder felhívta a figyelmet arra, hogy a ciánszennyezésért való kártérítési igényt immár nincs kivel szemben érvényesíteni, valamint arra, hogy Romániában újabb aranybányászati terveket akarnak megvalósítani veszélyes technológiával - ezúttal nem ausztrál, hanem kanadai vállalkozásban. A képviselő felhívta a figyelmet arra, hogy mennyire fontos a vízkészletek tisztaságának megőrzése. Jo Leinen aggasztónak nevezte a környezetet veszélyeztető bányatechnológia újabb alkalmazásának tervét, és reményének adott hangot, hogy az Európai Parlament fel tud lépni ez ellen. Hangsúlyozta, hogy Európában nem fordulhat elő még egyszer ilyen felelőtlen természetkárosítás.

Szalay Ferenc elmondta, hogy a szennyezés következtében 1200 tonna hal pusztult el a Tiszában. Szolnoknál, miközben a város víztartalékai csupán 8 órára elegendőek, 14 órán át vonult le a ciánszennyeződés, így a város lakosai egy ideig zacskós vizet fogyasztottak. A kiállításon 12 nagy méretű tabló fotó látható, ezek felét a Magyar Távirati Iroda fotóriporterei készítették.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!